Al-Asad fogadja az emirátusi külügyminisztert és együtt áttekintik a gazdasági kapcsolatok erősítését.

https://www.almayadeen.net/news/politics/الأسد-يستقبل-وزير-الخارجية-الإماراتي-ويبحثان-تعزيز-العلاقات

Forrás: al-Mayadeen net + Ügynökségek                     2023 január 04 18:39

A szír elnök Damaszkuszban fogadta az emirátusi külügyminisztert, ahol együtt megvitatták a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok erősítésének útját a két ország között.

Szerdán Baššār al-Asad szír elnök fogadta ‘Abd Allah ibn Zāyid Āl Nahyān emirátusi külügyminisztert Damaszkuszban az elnöki palotában, majd megvitatták a közös gazdasági kapcsolatok fejlesztésének útját.

A SANA hivatalos szíriai hírügynökség azt közölte, hogy al-Asad “az emirátusi külügyminiszterrel áttekintette a kapcsolatokat Szíria és az Emirátusok között, valamint a fennálló együttműködést kettőjük közt számos területen. Ugyanígy a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlődését is, mely mind a két ország érdeke”.

A maga részéről az Emirátusok külügyminisztériuma egy közleményt tett közzé a találkozóról és megerősítette, hogy a két fél “számos közös érdeklődésre számot tartó nemzetközi és regionális kérdést vizsgált meg, melyek közt ott szerepeltek a helyzet fejleményei Szíriában és a Közel-Kelet térségében”.

Azt is megemlítette, hogy az emirátusi miniszter “megerősítette országa elkötelezettségét a kifejtett erőfeszítések támogatására, hogy politikai megoldást találjanak a szíriai válságra, visszaállítva Szíria biztonságát, stabilitását és egységét”.

Javulás a kétoldalú kapcsolatokban

A szír-emirátusi kapcsolatok komoly javulást mutatnak az utóbbi években.

Baššār al-Asad szír elnök tavaly márciusban látogatott el az Emirátusokba, mely számára az első látogatás volt egy arab országba a szíriai válság 2011-es kitörése óta. Akkor találkozott Abū Zabī [akkori] koronahercegével, Muḥammad ibn Zāyid Āl Nahyān-nak, valamint Dubaj uralkodójával, Muḥammad ibn Rāšid Āl Maktūm-mal.

A mostani találkozó során a két fél megerősítette “a testvéri kapcsolatok, valamint a közös együttműködés és egyeztetés fontosságát a két testvéri ország között”.

Szintén kiemelték “Szíria területi egységének megőrzése, valamint a külföldi csapatok kivonulásának fontosságát, emellett pedig Szíria és népe támogatását politikailag és emberileg, hogy békés megoldást lehessen találni minden olyan olyan kihívásra, amivel szembenéz”.

A maga részéről Ibn Zāyid azt mondta: “a testvéri Szíria az arab biztonság sarokköveinek egyik leginkább alapvető pillére, az Emirátusok állama pedig elkötelezett a vele való együttműködés erősítésére iránt, hogy valóra lehessen váltani a testvéri szír nép várakozásait a stabilitás és a fejlődés kapcsán”.

2021 októberében al-Asad szír elnök telefonbeszélgetést folytatott Abū Zabī koronahercegével, melynek során megvitatták “a két ország közti kapcsolatok erősítésének útját, valamint a helyzet további fejleményeit a regionális és a nemzetközi színtereken”.

Ibn Zāyid damaszkuszi látogatása nem az első

Érdemes rámutatni, hogy ‘Abd Allah ibn Zāyid emirátusi külügyminiszter korábban már többször is látogatást tett Damaszkuszba, legutoljára 2021 novemberében. Akkor kijelentette, hogy “Szíria al-Asad vezetése alatt képes felülkerekedni a kihívásokon”.

Az emirátusi külügyminiszter 2021 márciusában azt mondta, hogy Szíria visszatérése arab környezetébe “szükségszerű dolog, mely Szíria és a térség érdeke is”.

Az Emirátusok 2018-ban nyitotta újra nagykövetségét a szír főváros Damaszkuszban, miután akkor már 7 éve volt zárva és a megszakadtak a kapcsolatok Szíriával.

Akkor az emirátusi hírügynökség azt közölte, hogy a követség újranyitása Damaszkuszban “megerősíti a kapcsolatok visszaállítása melletti elkötelezettséget annak természetes állapotába Szíriával, melynek célja a szíriai arab ügyekbe való regionális beavatkozások veszélyeinek elhárítása”.

 

 

Kép: Szíria: al-Asad fogadja az emirátusi külügyminisztert és a kettő megvitatja a gazdasági kapcsolatok erősítését

 


الأسد يستقبل وزير خارجية الإمارات ويبحثان تعزيز العلاقات الاقتصادية

المصدر: الميادين نت + وكالات                    04 كانون الثاني 18:39

الرئيس السوري يستقبل وزير الخارجية الإماراتي في دمشق، حيث تمت مناقشة سبل تطوير العلاقات الاقتصادية والتجارية بين البلدي  

استقبل الرئيس السوري بشار الأسد، اليوم الأربعاء، وزير الخارجية الإماراتي عبد الله بن زايد آل نهيان، في القصر الرئاسي في دمشق، وناقشا سبل تطوير العلاقات الاقتصادية المشتركة.

وكالة الأنباء السورية الرسمية (سانا) ذكرت أنّ الأسد “بحث مع وزير الخارجية الإماراتي العلاقات بين سوريا والإمارات والتعاون القائم بينهما في العديد من المجالات، وتطوير العلاقات الاقتصادية والتجارية لما فيه مصلحة البلدين”.

تحسّن في العلاقات الثنائية

وتشهد العلاقات السورية الإماراتية تحسّناً كبيراً خلال السنوات الأخيرة.

وكان الرئيس السوري بشار اﻷسد زار دولة الإمارات، في آذار/مارس الماضي، في زيارة هي الأولى له لدولة عربية منذ بدء الأزمة السورية عام 2011، حيث التقى ولي عهد أبو ظبي محمد بن زايد آل نهيّان، وحاكم دبي محمد بن راشد آل مكتوم.

وأكّد الجانبان خلال اللقاء أهمية “العلاقات الأخوية والتعاون والتنسيق المشترك بين البلدين الشقيقين”.

كما جرى التشديد على ضرورة “المحافظة على وحدة الأراضي السورية، وانسحاب القوات الأجنبية، إلى جانب دعم سوريا وشعبها سياسياً وإنسانياً، للوصول إلى حلّ سلمي لجميع التحديات التي يواجهها”.

من جهته قال ابن زايد: “سوريا الشقيقة تُعَد ركيزة أساسية من ركائز الأمن العربي، ودولة الإمارات حريصة على تعزيز التعاون معها، على نحو يحقق تطلعات الشعب السوري الشقيق نحو الاستقرار والتنمية”.

وفي تشرين الأول/أكتوبر 2021، أجرى الرئيس الأسد اتصالاً هاتفياً بولي عهد أبو ظبي، ناقشا خلاله “سبل تعزيز العلاقات بين البلدين وآخر تطورات الأوضاع في الساحتين الإقليمية والدولية”

زيارة ابن زايد إلى دمشق ليست الأولى

يُشار إلى أنّ وزير الخارجية الإماراتي عبد الله بن زايد، سبق أن زار العاصمة السورية دمشق غير مرة، آخرها في 9 تشرين الثاني/نوفمبر 2021، وصرّح حينها أنّ “سوريا بقيادة الأسد قادرة على تجاوز التحديات”.

كما قال وزير الخارجية الإماراتي، في آذار/مارس 2021، إنّ عودة سوريا إلى محيطها العربي “أمر لا بدّ منه، وهو من مصلحة سوريا والمنطقة”.

وكانت الإمارات أعادت افتتاح سفارتها في العاصمة السورية دمشق عام 2018، بعد 7 سنوات من الإغلاق وقطع علاقاتها مع سوريا.

وقالت وكالة أنباء الإمارات يومها إن إعادة فتح السفارة في دمشق “يؤكّد الحرص على إعادة العلاقات إلى مسارها الطبيعيّ مع سوريا، ويهدف إلى درء مخاطر التدخّلات الإقليمية في الشأن العربي السوري