A jordán a hadsereg egy tisztjét megölték és hárman megsebesültek, egy tűpárbajban a Szíriával közös határnál.

https://www.almayadeen.net/news/politics/مقتل-ضابط-في-الجيش-الأردني-وإصابة-3-في-إطلاق-نار-على-الحدود

Forrás: Ügynökségek               2022 január 16 11:08

A jordán hadsereg bejelenti, hogy összecsapás tört ki a jordán fegyveres erők és egy csapat csempész között, ami egy tiszt megöléséhez, valamint három másik személy megsebesüléséhez vezetett.

A hadsereg közlése szerint a jordán határőrség egy tisztjét megöltek, három katonáját pedig megsebesítették egy összecsapásban hétfő hajnalban egy csoport kábítószer csempésszel a jordán-szír határ mentén.

A hadsereg nyilatkozata egy felelős forrást idéz a Jordán Fegyveres Erők Főparancsnokságán, ami azt közölte, hogy “pontban hajnali négy órakor a mai napon, vasárnap az egyik északkeleti határőr posztnál egy csoport csempész tüzet nyitott a határőr erőkre. Ezt az összecsapások szabályai szerint viszonozták. Ez a csempészeket menekülésre kényszerítette a szír területek belseje felé”.

A [nyilatkozat] kifejtette, hogy “az összecsapás eredményeként Muḥammad Yāsīn Mūsā al-Huḍayrāt hadnagy mártír halált halt, három másik személy pedig megsebesült, akiket a Ṭalāl Király katonai kórházba szállítottak”.

A forrás megerősítette, hogy “miután a területet átvizsgálták, nagymennyiségű kábítószert találtak, amit az illetékes szervekhez szállítottak”.

Ezzel együtt Jordánia több tucat kábítószer csempészt tartóztatott le. A belügyminisztérium megerősítette, hogy a lefoglalt kábítószer 85-át Jordánián kívülre tervezték csempészni.

A királyságban a kábítószerrel való kereskedelem büntetése 3 és 15 év között mozog a lefoglalt kábítószer mennyisége függvényében, míg a birtoklás és a fogyasztás büntetése három éves börtönbüntetésig ér fel”.

 

 

Kép: Kamionok sora a Ğābir–Naṣīb határátkelőnél Jordánia és Szíria között az újranyitás napján, 2021 szeptember 29-én (AFP).

 


مقتل ضابط في الجيش الأردني وإصابة 3 في إطلاق نار على الحدود مع سوريا

المصدر: وكالات                    16 كانون الثاني 11:08

الجيش الأردني يعلن عن وقوع اشتباك بين القوات المسلحة الأردنية ومجموعة من المهربين أدى إلى مقتل ضابط وإصابة 3 أفراد آخرين

قتل ضابط أردني وأصيب ثلاثة جنود من حرس الحدود في اشتباك وقع فجر الأحد مع مهربي مخدرات عند الحدود الأردنية السورية، على ما أعلن الجيش.

ونقل بيان للجيش عن مصدر مسؤول في القيادة العامة للقوات المسلحة الأردنية قوله “في تمام الساعة الرابعة من فجر اليوم الأحد، وعلى إحدى الواجهات الحدودية الشمالية الشرقية أطلقت مجموعة من المهربين النار على قوات حرس الحدود، فتم الرد بالمثل وتطبيق قواعد الاشتباك؛ مما دفع المهربين إلى الفرار داخل العمق السوري”.

وأوضح أن “الاشتباك أسفر عن استشهاد النقيب محمد ياسين موسى الخضيرات، وإصابة ثلاثة أفراد تم إخلاؤهم إلى مستشفى الملك طلال العسكري”.

وأكد المصدر أنه “وبعد تفتيش المنطقة تم ضبط كميات كبيرة من المواد المخدرة وتحويلها إلى الجهات المختصة”.

كذلك أوقف الأردن عشرات تجار المخدرات. وتؤكد وزارة الداخلية أن 85% من المخدرات التي تضبط معدة للتهريب إلى خارج الأردن.

وعقوبة الاتجار بالمخدرات في المملكة هي السجن لفترة تراوح بين ثلاثة أعوام و15 عاما تبعا للكميات المضبوطة، أما الحيازة والتعاطي فتصل عقوبتهما إلى السجن ثلاث سنوات