Az utóbbi néhány hét, főként ez a mostani, ismét előtérbe hozta Szíriát. Nyilván csak azoknak, akik nem merültek el teljesen a “Trump ajánlat” részleteiben, ami egyre nagyobb ellenállásra talál, s mostmár nemcsak az Arab Ligától. Bár támogatókra is, mint Szaúd-Arábia és az Emirátusok, mely talán még meglep egyeseket, de már évek óta világosan látható tendencia volt. S bármi is történjen végül az alkuval, kint a terepen a realitások keveset fognak változni, főként mert Netanyahu csak ehéten is meglepő haladást ért ez az arab világban.
Ám Szíriában a hadsereg elképesztő haladást ért el az utolsó bástyája ellen Idlibben az egykor oly nagy becsben tartott “mérsékelt ellenzéknek”, mely fogalmat ma is sokan – főként mostmár török elemzők – használnak előszeretettel. Ma‘rat an-Nu‘mān, Idlib tartomány déli részének legnagyobb városa, az an-Nuṣra Front egykori fellegvárának felszabadításával január 28-án a hadsereg tovább nyomult észak felé, majd elvágott minden utánpótlást Sarāqib körül. Ezzel pedig a tartományi főváros küszöbére ért. Szintén kemény és egyre jobban elfajuló csaták után ki tudta szorítani a hadsereg a terroristákat Aleppó külvárosaiból. Ezek a nyereségek sok év után elérhető közelségbe hozták a tartományt átszelő két fő autópálya – az Aleppó-Damaszkusz M5-ös és az Aleppó-Latakia M4-es – felszabadítását. Ez a fejlemény nyilván aggodalommal töltötte most el mindazokat, akik nem érdekeltek a szír történelem e véres fejezetének lezárásában. Mint Törökország, ahol most Erdoğan elnök a szír csapatok azonnali visszavonását követeli az ún. deeszkalációs zónák mögé – melyek sosem működtek – és közvetlen katonai támadással fenyeget. Vagy a “Fejér Sisakosok” terroristacsoport, akik újabb megrendezett “vegyi támadásra” készülnek, annyi meghiúsult kísérlet után. Mindezek azonban most, hogy kezd ismét felülkerekedni, várhatóan nem állítják meg a szír hadsereget az utolsó terroristák uralta terület felszabadításában.
Mindeközben a szírek egy másik küzdelmet is folytatnak, egy olyat, ami ugyan nem kerül be a vezető hírek közé, ám sok szempontból talán még fontosabb is és sokkal kevésbé megosztó. Egy küzdelmet a józan észért ezekben az esztelen időkben, őszinte kritikával megmutatva, hogy az állam támogatása nem jelent vakságot; és egy emberi küzdelmet a gazdasági nehézségek ellen, minden esélytelenség dacára. Ezek a küzdelmek sok tekintetben talán még fontosabbak is a hadsereg küzdelmeinél, hiszen minden győzelem és áldozatvállalás hiába, ha a múlt tanulságaiból nincs következmény, és ha az egyszerű emberek becsülete meghal, amiről Szíria olyan híres volt.
Az egyik legnagyobb név a szír politikában, az elnök egyik tanácsadója meggondolatlan nyilatkozataival megosztotta az embereket, majd mégis mintha szavai beigazolódtak volna. Ám nem helytelen értékelése miatt, hanem az egyszerű szír közember meglepő nagylelkűsége és ötletessége eredményeként.
Amikor a Nyugat, leginkább az Egyesült Államok térdre akarja kényszeríteni Szíriát a gazdasági szankcióival és a legelképesztőbb szabotázzsal, s miközben a szírek hosszú évek óta nem látott éles kritikát fogalmaznak meg az ország javulása érdekében, az új mottó: “A mi líránknak, a mi becsületünk!”
Mintha semmiség volna: a hadsereg eredményei
Idlib az utolsó olyan hely Szíriában, ahol a terroristák még tartják magukat, s nem egy külső hatalom oltalmazza őket, mint az amerikaiak at-Tanafban délen, vagy a törökök Aleppó és ar-Raqqa északi részein. Vagyis az ország felszabadításának ez az utolsó állomása, ami nem teljességgel a külkapcsolatokon, következésképp Szíria szövetségeseinek közvetítésén múlik.
Az mostani nagy hadművelet több részleges és sikertelen tűzszünet után még 2019 november 14-én indult, ami aztán megint leállt egy újabb orosz-török megegyezés után, de január legelején újraindult. A hadsereg komoly eltökéltséget mutatott és január 28-ra felszabadította Ma‘rat an-Nu‘mān-t. Onnantól fogva észak felé haladt az M5-ös autópálya mentén, mely Aleppót köti össze Damaszkusszal, miközben a hadsereg egységei elkezték kiszorítani az utolsó terrorista zárványokat Aleppóból, ezzel nyomás alá helyezve az összeomlóban lévő terrorista vonalakat északról is. Az eredmény kettős volt. Törökország gyorsan közbeavatkozott és új megfigyelőpontokat kezdett felhúzni Idlib és Sarāqib körül, az utóbbi az, ahol az M4-es és az M5-ös autópályák találkoznak. Másrészt viszont milícikát mozgósított az általa közvetlenül megszállt területekről, s az alábbi videóban jól látható, hogy többségében kik is tarják ma a vonalakat Aleppóban. Az illető csak törökül tud, világos, hogy török fanatikus és semmi köze Szíriához.
Az sem utolsó kérdés, hogy ennyi év után még mindig honnan kapják a friss utánpótlást.
Bár sokan egy vontatott előrehaladást jósoltak volna, a szír hadsereg elképesztő haladást ért el ehéten. Február 5-re felszabadult Nayrab falu Sarāqib és Idlib között, mellyel Sarāqib addigra már három oldalról körül lett zárva. A következő napon, február 6-án a hadsereg már teljes ellenőrzés alá vette Sarāqib-ot, Idlib tartomány harmadik legnagyobb városát. Ezzel pedig az M5-ös autópálya sorsa eldőlt és a szír hadsereg már csak pár kilóméterre van a tartományi fővárostól.
E győzelmek jelentősége most teljesen nyilvánvalóan megmutatkozik, hiszen február 6. éjjelén az izraeli légierő ismét bombázta Damaszkuszt, pont amikor Sarāqib felszabadulása már a küszöbön volt. Ugyanazon az éjjelen a török hadsereg közvetlenül is átlépte a határt és állásokat vett fel Idlib városától északra. A legmegdöbbentőbb részletek egy nappal később érkeztek, amikor kiderült, hogy az izraeli légicsapás szándékosan akkor történt a damaszkuszi reptér ellen, amikor ott egy iráni utasszállító készült leszállni, azt kockáztatva, hogy ha a szír légelharítás lép, akkor könnyen lelőhetett volna egy szövetséges utasszállítót 176 emberrel a fedélzeten. Ha egy ilyen tragédia bekövetkezett volna, akkor az uralta volna a híreket, teljesen elterelve a figyelmet Sarāqibról, s jó eséllyel le is állította volna az idlibi műveleteket, hiszen a Szír Központi Panacsnokság ezzel az üggyel kellett volna, hogy foglalkozzon. A török lépés szintén nem lebecsülendő, hiszen február 2-án a török erők Idlib mellett egy megfigyelőpontnál már tüzet nyitottak a szír hadseregre, a válasz pedig a szír tüzérség bombázása volt, ami 6 török katona életbe került. Azóta Erdoğan azt állította, hogy a Törökország keményen visszavágott, de ezt mind a szír, mind az orosz hadsereg cáfolta. További közvetlen beavatkozással a nyílt török-szír összecsapások esélye egyre nő. Ám a szír vezetés kereken megmondta, hogy a műveletek nem állnak le, s hát valóban egyre komikusabb a helyzet, ahogy a törökök sebtiben új megfigyelőpontokat építenek, hogy aztán másnapra már a Szír Hadsereg vegye őket körbe minden irányból. Mostanra a szírek által vesztegzár alá vett török megfigyelőpontok – kicsiny támaszpontok – száma a források függvényében 5 és 8 között van.
A változás nyilvánvaló, hiszen az utóbbi bő egy hónap alatt Törökország elkezdte átszállítani az általa fegyverzett milíciákat Szíriából Líbiába, aztán azok menekülni kezdtek attól félve, hogy odaszállítják őket. Úgy tűnik, az átszallítás nem halad elég gyorsan, főleg, hogy kiderült és a líbiai békefolyamat is elakadt. Innen ered Törökország félelme, amit egyes török elemzők már nyíltan ki is mondanak, hogy ezeket a terroristákat egyszerűen átkergetik Törökországba. Innen ered a dilemma: mit kéne tenni velük? Amíg ezt a kérdést nagyjából meg nem válaszolják Ankara igyekszik a terrorista csoportokat a terepen tartani, ami egyre nehezebbnek bizonyul mostmár. Elnézve a szír hadsereg haladását, az jó eséllyel az elkövetkező két hét folyamán felszabadítja Idlib városát, s akar az egész tartományt is még április előtt. Ha pedig ezt Törökország meg akarja akadályozni, akkor Oroszországgal kell szembenéznie.
Mármost a Szír Hadsereg így áll:
Meggondolatlan nyilatkozatok
Mindezen győzelmeket azonban megelőzte egy valóban nagyon ostoba nyilatkozat egy interjúban, mégpedig nem mástól, mint Butayna Ša‘bān-tól. Ez a név valószínűleg sokaknak nagyon keveset jelent, inkább csak azoknak, akik valamennyire ismerik Szíriát, ám ez a hölgy hosszú évek óta az egyik legbefolyásosabb szíriai politikus. Valaha a megboldogult elnök, Ḥāfiẓ al-Asad személyi angol tolmácsa volt, majd Baššār al-Asad mostani elnök valóságos mentora lett és az elnöki politikai és média tanácsadó posztját kapta meg. Ez talán jelentéktelennek tűnik, de a hosszú évek során talán ő az egyik legtöbb interjút adó szír politikus az elnök és Baššār al-Ğa‘farī ENSZ nagykövet után, még az arab nyelvű médiában is. Rajta volt a neve az első Szíria ellen 2011-ben hozott EU-s szankciós listán, vagyis még az amerikai szankciók megindulása előtt. Beosztása valóban nem adja vissza valódi tekintélyét, hiszen ő volt és máig ő maradt a régi gárda egyik legmarkánsabb hangja, a Ba‘at Párt régi ideáljainak hangoztatója, amire a mai szír állam épült. Míg azon nyugati elemzők java, akiknek – ritka módon – jó véleményük van Szíriáról, felmagasztaják őt, Ša‘bān mindig ellentmondásos személy volt és sokan vádolták képmutatással. A mi világunk jól ismert típusa ő, a bőbeszédű és állhatatos, de nem épp bölcs, vagy szerethető pártmunkás.
A személye körüli ellentmondások új magaslatot értek el abban az interjúban, amit a libanoni al-Mayadeen csatorna Lu‘bat al-Umam – Nemzetek Játszmája[1] (utalás Miles Copeland Game of Nations című könyvére) – műsorának adott 2019 december 25-én. Az interjúban érintette a jelenlegi szír valóság néhány legsúlyosabb ügyét a maga sajátos stílusában, amikor a téma a gazdasághoz ért. Főként a szír lírának – hivatalosan szír font, de Szíriában köznapi használatban líra – a dollárral szembeni árfolyamának ügyéhez, ami drasztikusan zuhant az utolsó pár hétben, nagyrészt a libanoni felfordulás és a határ indőnkénti lezárása miatt. Ez bizonyos alapvető cikkek árának elképesztő emelkedését hozta, s az ismét egyre romló árfolyam a feketepiac virágzását eredményezte. Ennek kapcsán Ša‘bān a következőket mondta: “ … ezek a számítások a valutacégekéi… mármint … amikor valaki ezt mondja magának, ha kimegy a piacra , nincs senki aki 850-ért ad el, sem aki ennyiért vásárol. Ezek mind üres szavak a papíron, ez az igázság, hát, nincs semmi köze a szír gazdaság realitásaihoz.”
Ezek igazán furcsa kijelentések, hiszen addigra a valódi árfolyam már az 1000 líra/USD árfolyam körül voltak, így hát valóban nem volt senki, aki 850 körül vásárolt volna, lévén az árfolyam azt már le is hagyta. De még nyomósabb érv, hogy mint sok térségbeli, amerikai gazdasági szankcióktól súlytott gazdaság esetében, Szíria is erősen korlátozta a külföldi valuta használatát. Ennek következtében tilos a nemzeti valután kívül bármi mást használni a pénz forgalomban, illetve külföldi valutát venni, vagy eladni a hivatalosan megszabott árfolyamtól eltérően, ami akkor valahol 450 líra körül volt. Vagyis a sokkal nyomósabb érv, hogy miért nem kereskedik – elvileg – senki a dollárral azon az árfolyamon az az, hogy tilos. Nem mintha nem lenne gyakori, de ettől még büntetendő. Alig egy hónappal később, 2020 január 18-án bejelentették, hogy az elnök aláírta a 2020. évi 3-as rendeletet, mely tovább szigorította a mindenfajta külföldi valutával való kereskedelmet legalább 6 év börtönre. Az ilyen nyilatkozatoknak persze külföldön lehetnek hatásai, de elég gúnyosan hatnak egy vezető állami tisztségviselőtől. Ám még rosszabbakkal tudta folytatni: “Mármint én tárgyaltam kollégákkal, gazdasági vezetőkkel és ők mondták nekem, hogy ma a gazdaság 50-szer jobb helyzetben van, mint volt 2011-ben. A gazdasági helyzet realitása, igen, az sokkal jobb, mint volt a válság kezdetén.”
Nos, ez szigorúan statisztikai szempontból akár igaz is lehet, de egy súlyosan sérült infrastruktúrával, gazdasági szankciók alatt, erősen beszűkült kereskedelmi lehetőségek és szigorúan központosított gazdaság mellett, nem beszélve az emberi életemben esett hatalmas veszteségekről, ezek a szavak igen érzéketlenek az átlagember napi nehézségei iránt, akiknek a java amúgy támogatja a kormányt. Nem meglepő, hogy sokan fekete humorként értékelték ezeket a szavakat és a közösségi média hiretelen tele lett Ša‘bān-ról szóló viccekkel és szarkazmussal.
Ez nem valami ritka jelenség, ahogy nem is meglepő, mert ellentétben azzal, ahogy azt sokszor Nyugaton a “vágyvezérelt gondolkodás” elképzeli, a Közel-Kelet társadalmai bírnak kritikával kormányaik felé és azt sokszor gyakorolják is. A félreértékelés sokszor ott következik, amikor ezeket a kritikus hangokat általános elégedetlenségnek fogják fel az állammal szemben. Az erre való példák nemcsak Szíria esetében, de igen sok iráni esetben is igen szembetűnőek. Amint látni fogjuk, a kritikus hangok nem azt jelentik, hogy az emberek többségében ne támogatnák hazájukat és kormányukat. Ám e mozzanatokat fontos kiemelni, hiszen ezek jelzik, hogy minden szenvedés és erőfeszítés után a társadalom komoly része elutasítja a helyzet fekete-fehér alapon való kezelését, amiben valaki vagy a fegyveres csoportokat támogatja, vagy vakon követ bármi állami tisztviselőt a legelképesztőbb mondatok ellére is. Ez pedig egy egészséges és szükségszerű fejlemény, főleg a későbbi részletek fényében, hiszen a régi politikai elit egy része már 2011 előtt elvesztette a kapcsolatot a társadalom jórészével, ami beleunt a régi jelszavakba. Ha a társadalom és az államírányítás meg akar újulni egy sokkal szerves ebben együttműködő irányba, akkor ezek a válaszok és kritikák fontosak és szükségszerűek.
Meghallott hangok
Igen hamarosan világosság vált, hogy még az államirányítás legmagasabb szintjein is meghallották a kritikát. Bár a válaszlépések igen vegyes képet mutatnak, az világos, hogy a régi módszereket kikezdhetőek és az egészséges kritikának van haszna.
Ša‘bān maga nem viselte jól a nyomást, aminek azt kellene mutatnia, hogy a régi gárdának, de legalábbis a régi módszereknek az ideje lejárt. Ő maga hamarosan azzal válaszolt, hogy s szavait félreértették és ő a gazdaságról, nem pedig az életszinvonalról beszélt, mely előbbi – legalábbis szerinte – biztosan sokkal jobb állapotban van. Ismét csak azt kell mondjuk, lehet, hogy ez teljesen igaz. Ám pont attól az embertől, aki az elnöknek magának ad tanácsokat, pláne a kommunikáció és közkapcsolatok terén, ez bizony botrányos. Pont az az ember, akinek egyedüli feladata az, hogy tudja hogyan szóljon az emberekhez és a külföldi hallgatósághoz, pont neki nem szabadna olyan nyilatkozatokat adnia, amiket után tisztázni kell, meg kell magyarázni és esetleg nem árt kijavítani. Amire ő maga láthatóan nem is képes.
2020 január 18-án aztán kiadták a 2020. évi 4-es rendeletet, ami felemelte a büntetési tételét a hamis állítások és rémhírek terjesztésének a közösségi médiában, vagy ha valaki megingatja a közbizalmat és lejárató kritikát fogalmaz meg. Sokan ebben nyilván egy gyenge kísérletet láttak arra, hogy valamiképp védjék Ša‘bān’s személyét. Ez nem igazán működött, minthogy az emberek java inkább csak beleunt a dologba, de az új jogszabálynak nem lett igazi hatóereje ebben a kifejezett esetben. Ez fontos mozzanat, hiszen egy vezető politikus sem kelt a védelmére, s valószínűleg ez indította Ša‘bānt arra, hogy maga válaszoljon, nem éppen hasznára.
Az a tény azonban, hogy senki komolyabb állami vezető nem próbálta szavait mentegetni és csak egy gyengén betartatott kísérlet született a “kármentésre” mutatja, hogy a kritikát a legmagasabb körökben is hallották, és alapvetően meg is értették. Remélhetőleg ez elvezethet egy tudatosabb viselkedéshez néhány nem épp feddhetetlen szír állami vezető esetében. Ám furcsa mód a sors válaszolt Ša‘bān szavaira, majdnem mintha igaza is lett volna. Ebben pedig nemcsak a szír emberek, de a szír líra is megmutatta meglepő értékét.
A mi líránk, a mi becsületünk
A gazdasági valóság valóban elég sötét ma Szíriában. Remélni lehetett, hogy az iraki határ megnyitása új kereskedelmi lehetőségeket teremt és némileg javítja a helyzetet, de a súlyos vámtételek és az autópályák kiszámíthatatlansága az ország keleti részén keresű választ adtak ezekre a várakozásokra. Mindezt súlyosbították a libanoni tüntetések, amik miatt a hatóságok időnként lezárták a határt. A libanoni központi bank döntése a dollár kifizetések befagyasztásáról az égbe repítette a szír lírát, hiszen sok szír megtakarításai libanoni bankokban voltak. A válság kitörésekor nagyjaból 50 líra volt 1 dollár, ám ez idővel zuhanni kezdett és 2019 december elejére 950 líra közelébe ért. Ez természetesen felnyomta az árakat, hiszen sok termék ma is külföldről jön, de másodlagos hatásként mindez kihatott a hazai előállítású termékekre is. Ez pedig beszűkítette a belső kereskedelmet, ahogy a fizetőképesség csökkenésével szűkült a piac.
A kormány nem is teljesen vak a helyzettel szemben, mivel támogatást nyújt a legalapvetőbb cikkekre. Az ún. “Okos kártya” program – hivatalos nevén Takāmul – útján a családok – a nagyobbak nagyobb mértékben – a legfontosabb alapélelmiszereket egy adott mennyiségig jóval olcsóbb áron vehetik meg. A rendszert 2014-től fokozatosan indították útjára és 2019-től kezdett mostani formájában működni, mostmár pedig a nem-állami boltok és kereskedők is kezdik levinni az árakat, hogy versenyben maradhassanak. Az emberek azonban, s itt mutatkozik meg a szír nagylelkűség ismét, másképpen válaszoltak, méghozzá igen leleményesen.
Minden még az ország közepén fekvő Ḥimṣ városában kezdődött január közepén, amikor az egyik kereskedő teli zöldséges ládákat kezdett el árulni egyetlen szír líra áráért. A trükk ott volt volt, hogy az ajánlat kifejezetten az 1 lírás érmére vonatkozott, ami nagyjából 2005 óta nincs forgalomban. Sosem vonták ki hivatalosan, de kiment a használatból, főként 2013 után, amikor az árak hiretelen elszabadultak. Ettől azonban még a legtöbb családnál akadnak ilyen érmék, ha csak mementóban is, és hamarosan nagy keresletjük lett.
Ez az első ajánlat nagy siker volt és a példa ragadóssá vált. Hamarosan nemcsak Ḥimṣ-ban kezdtek el a kereskedők hasonló ajánlatokat tenni helyi forrású cikkekre stimulálva a kereskedelmet, de a “program” gyorsan más tartományokra is átterjedt, le egészen a fővárosig. A Facebook-on külön csoportok jöttek létre, melyek közt a két legnagyobb a “Līratnā ‘Izzatnā (A Mi Líránk a Mi Becsületünk)” és a “Līratnā ‘Izznā (Mi Líránk a Mi Becsületünk)” – bár számos azonos nevű van -, ahol emberek alkalmi felajánlásokat tesznek egyetlen líra összegért egy adott rövid ideig, vagy akár csak nagyon olcsó áron. Ebbe sokszor nemcsak alapvető cikkek értendőek bele, de mobiltelefontól a villanykörtén át egészen olyan szolgáltatások is, mint a nyelvórák. Igen hamarosan olyan nagy és állami, félállmi cégek is csatlakoztak hozzá, mint a szír dohányvállalat, vagy a SyriaTel.
Sok tekintetben ez kicsi dolognak tűnik, ám valójában még a mozgalom viszonylag kicsiny ideje alatt is javítani kezdte sok helyen az megélhetést, ha csak pici mértékben is. Nem is beszélve a hatalmas lelki hatásról. Arról a reményről amit ez ad, hogy a helyzet megfordítható. Végtére is mai digitális korunkban egy adott valuta értéke pontosan annyi, amennyi bizalmat az emberek belefektetnek, főként a nagyrészt elszigetelt gazdaságokban.
Hogyan kapcsolódik ez a hazaszeretethez? Nos, elég csak ha valaki meglátogatja ezeket a csoportokat és meglátja azt a szolidaritást, ami az emberek között megnyilvánul, ahogy emberek egymást mozgósítják véradásra a frontvonalakhoz közel, mint nemrég Aleppóban, vagy hogy segítsenek adott szerencsétlenül járt családoknak. A válaszok pedig elképesztően erősek. Ha pedig valaki ezt a mozgalmat valami kormányellenes hullámmal tévesztené össze, ami az állami gazdaságot támadja, elég csak megnéznie az elnökről és a feleségéről rendszeresen kitett képeket – még inkább a hozzászólásokat ezekhez -, s láthatja, hogy nem erről van szó.
Hozhat ez fordulatot?
Valóban a legtöbb gazdasági szakértő amellett érvelne, hogy az ilyen próbálkozások nem számítanak, hiszen nem tudják megváltoztatni a valóságot. Ők könnyen el tudnák magyarázni, hogy még az olyan erősen ellenőrzött gazdaságokban, mint amilyen szír is a külső tényezőket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha a szankciók hatni kezdenek és a külkereskedelemben felszöknek az árak – nem kis részben a feketepiac hatására -, akkor a helyben gyártott termékek ára is felszökik, ahogy a külföldi valuta kezd kiszökni az országból. Pontosan ez történt Szíria esetében is az utóbbi pár évben, s nyilván rengeteg példát sorolhatnánk itt. Így hát még ha az emberek hajlandóak is egymás között rendkívül alacsony áron kereskedni, az nem viszi le az árát azoknak a termékeknek, akiket külföldről kell behozni. Ez az utóbbi években nagyon széles spektrum volt, beleértve a fűtőolajat is. Függetlenül attól, hogy Szíria olajban gazdag ország, legalábbis az önellátás szintjén biztosan, a válság évei alatt az olajmezők többsége hozzáférhetetlen volt és a Dā‘iš árulta a saját hasznára a szír olajat. Mostanra nagyrészt az amerikaiak vették át ezt a szerepet, lelkes szaúdi segítséggel. Azaz még az alapvető energiaforrás javát is olyan szövetségesek adták, mint Irán, a villamosáram ritkás volt, ezzel is gátolva a termelést. Úgy tűnt tehát, hogy nincsen kiút.
A helyzet azonban valamelyest megváltozott az utóbbi pár hónapban. A szír hadsereg vissza tudta foglalni a keleti területek nagyrészét és a nyílt amerikai tolvajlás ellenére a szír állam számos főbb olajmezőt visszaszerzett. Mi több, a legfőbb hidraulikus erőműveket is sikerült visszaszerezni és így ismét megindult az áramtermelés. Az alapigények ismételt biztosításával mostmár megindulhat a termelés. Szíria döntően önellátó ország volt a válság előtt, ami ezt most is lehetővé teszi. A másik fő akadálya a kereskedelemnek, főként a mezőgazdasági szektorban a beszűkült piac volt, hiszen az elképesztő árak idején mindenki igyekszik teljesen visszafogni a fogyasztást. Ez az “egylírás mozgalom” épp ezt az ördögi kört törte meg, mégha csak kicsi és helyi szinten is, de ezzel stimulálhatja a gazdaságot.
A kormány valamelyest támogatja is ezt a hullámot most, mert “kezdvezményes árat” kínál – 700 líra/USD, szemben az eddig hivatalos 435-tel – korlátozott ideig büntetés nélkül a dollár átváltására. Ez persze még mindig rosszabb, mint a feketepiaci helyzet, de legalább nyíltak részben élhető hivatalos csatornák is az átváltásra, amiből, ha minden jól megy, az állam ismét feltöltheti kicsit a valutatartalékot. Pont akkor, amikor a gazdasági lehetőségek, még ha csak kicsit is, de javulnak.
Nyilván ez nem varázsszer a szír gazdaság haldokló állapotára, de máris csodákat tett.
Érdem és becsület
Le lehet persze becsülni ezt az “egylírás” mozgalmat, mintha mit sem számítana. Ahogy a nyugati sajtó egyetlen cikke, a BBC arab nyelvű híre is viccet és kormányellenes mozgalmat próbált csinálni ebből. De vajon hány hasonló esetet tudunk felsorolni az utóbbi száz évben háború, vagy válság súlytotta országokból, ahol az egyszerű emberek átvették a kezdeményezést az államtól és külön felajánlásokkal elkezdték letörni az árakat? Személyes áldozatokat hozva és bizalmukat az erősen értékét vesztett nemzeti valutába helyezve. Sok ilyet tudunk felsorolni?
Meglepő, hogy a nyugati médiában nem lehet erről olvasni erről a szinte hősies önfeláldozásról? Holott az elszabaduló árfolyamról rengeteg írás jelent meg, ahogy láthattuk is. Ez nem az első alkalom lenne, amikor Szíria és a szírek meglepik a világot és minden lehetetlen eséllyel szemben dacolnak.
Végtére is, 2012-ben ki fogadott volna arra, hogy a szír állam talpon marad? Vagy akár két éve, hogy a keleti területek és Idlib felszabadíthatóak?
[1] Nagyon népszerű heti politikai elemző műsor, amit a legendás újságíró Sāmī Kulayb indított és vezetett, ám a csatonától való távozása óta a program sokat veszített varázsából.