A Hātem al-Anbiyā’ Főhadiszállás figyelmeztette a térség államait, hogy ne húzzanak Washington felé, megerősítve, hogy Teherán nem fog önmérsékletet gyakorolni bármilyen Irán elleni amerikai agresszióban részes állam irányába.
Szeptember 20
Vasárnap a Központi Hātem al-Anbiyā’ Főhadiszállás arra figyelmeztette a térség államait, hogy nem húzzanak az Egyesült Államok felé bármilyen újabb amerikai lépések során Irán ellen, megerősítve, hogy az “ellentmondásos politika” folytatása Iránnal szemben ezeket az állama okát részessé teszi majd az agresszióban.
A főhadiszállás bejelentette, hogy azok az államok, melyek “az amerikai ellenséghez” húznak mindezek után nem várhatnak önmérsékletet az iráni fegyveres erőktől.
Figyelmeztetés az újabb amerikai lépések ellen
A Hātem al-Anbiyā’ Főhadiszállás hozzátette, hogy a számára elérhető információk arra mutatnak, hogy Washington azon szándéka keretében, “hogy elrejtése veszteségeit és elérje alaptalan céljait”, úgy határozott, hogy újraindítja lépéseit Irán ellen.
Rámutatott, hogy bizonyos térségbeli államok beleegyeztek ezeknek az amerikai lépéseknek az újraindításába egy közös találkozó során, melyet az egyik európai országban tartottak.
Ezzel együtt Teherán óvva intett attól, hogy a térségbeli államok területeit, vagy létesítményeit felhasználják az Irán elleni amerikai támadásokhoz, megerősítve, hogy fegyveres erői minden támadásra válaszolni fognak.
Kép: Az iráni zászló a fővárosban, Teheránban (archív)
مقرّ خاتم الأنبياء: انحياز دول المنطقة إلى واشنطن سيجعلها شريكة في العدوان على إيران
مقر خاتم الأنبياء يحذّر دول المنطقة من الانحياز إلى واشنطن، مؤكداً أنّ طهران لن تلتزم ضبط النفس تجاه الدول المشاركة في أي عدوان أميركي ضد إيران
20 ايلول
حذّر مقر خاتم الأنبياء المركزي في إيران، اليوم، دول المنطقة من الانحياز إلى الولايات المتحدة في أي إجراءات جديدة ضد طهران، مؤكداً أنّ استمرار “السياسة المتناقضة” تجاه إيران سيجعل هذه الدول شريكة في العدوان.
وقال المقر إنّ الدول التي تنحاز إلى “العدو الأميركي” لن يكون بوسعها بعد ذلك توقع ضبط النفس من القوات المسلحة الإيرانية
تحذير من إجراءات أميركية جديدة
وأضاف مقر خاتم الأنبياء أنّ المعلومات المتوفرة لديه تشير إلى أنّ واشنطن، وفي مسعى “للتغطية على خسارتها وتحقيق مكاسب زائفة”، قررت استئناف إجراءاتها ضد إيران.
وأشار إلى أنّ بعض دول المنطقة وافقت على استئناف هذه الإجراءات الأميركية خلال اجتماع مشترك عُقد في إحدى الدول الأوروبية.
ولطالما حذّرت طهران من استخدام أراضي دول المنطقة أو منشآتها لدعم الهجمات الأميركية ضد إيران، مؤكدةً أنّ قواتها المسلحة سترد على أي اعتداء
