Válaszul az agresszióra, az Iráni Forradalmi Gárda bejelenti 8 amerikai katonai pozíció támadását Kuvaitban és Bahreinben.

https://www.almayadeen.net/news/politics/ردا-على-العدوان—حرس-الثورة-الإيراني-يعلن-استهداف-8-مواقع-ع  

Az Iráni Forradalmi Gárda bejelenti 8 amerikai katonai pozíció támadását a Kuvaitban lévő ‘Alī as-Sālim támaszponton és az amerikai ötödik flotta székhelyét Bahreinben, válaszul a legutóbbi amerikai támadásokra.

Június 28

Vasárnap hajnalban a Iráni Iszlám Köztársaság Forradalmi Gárdája egy nyilatkozatban bejelentette, hogy a haditengerészeti, valamint a légi- és kozmológiai erők hajnali kettő és három óra között egy közös műveletet hajtottak végre ballisztikus rakétákkal és drónokkal, amikkel az Egyesült Államok hadseregének 8 fontos katonai pozícióját támadták.

A nyilatkozat kifejtette, hogy a művelet kiterjedt az ‘Alī as-Sālim támaszpontra Kuvaitban, valamint az amerikai ötödik flotta székhelyére a Sulaymān kikötőben, Bahreinben, megerősítve, a célpontok elpusztítását, valamint, hogy mindez “határozott válasz a legutóbbi amerikai agressziókra”.

A Forradalmi Gárda rámutatott, hogy “a támadó ellenség, amely természete szerint olyan, ami megszegi ígéreteit és vállalásait”, vasárnap hajnalban a korai órákban az Iszlám Köztársaság 5 part menti pozíciója ellen indított támadást annak ürügyén, hogy a Forradalmi Gárda haditengerészeti erői feltartóztattak egy egyezménysértő hajót.

A nyilatkozat megerősítette, hogy a Hormuzi-szoros tengerészeti és áthaladást rendszere az Iszlámábádi Egyetértési Nyilatkozat értelmében az Iszlám Köztársaság felelőssége alá tartozik, kiemelve, hogy az egyezménysértő hajókkal szembeszállnak, mostantól pedig sokkal nagyobb határozottsággal, mint eddig”.

A Forradalmi Gárda figyelmeztetett bármilyen elképzelhető agresszióval szemben az ellenség részéről, bármi legyen is annak kifogása, “sőt még másodlagos célpontok támadása ellen is, amint az az tegnapelőtt éjjel, vagy a múlt éjjel történt”, mert ez villámcsapás szerű válasszal találkozik majd.

A nyilatkozat azzal zárult, hogy a tűzszünet megsértése az Iszlámábádi Egyetértési Nyilatkozat első cikkelyének megsértésének is számít, ez pedig annak minden tárgyalási folyamata leállításához fog vezetni.

“Az amerikai támaszpontok a poklot fogják kipróbálni”

A maga részéről a Forradalmi Gárda Haditengerészeti Parancsnoksága azt közölte, hogy a szórványos amerikai bombázás Sīrīk ellen nem fogja megoldani annak helyzetét, hogy az Iszlám Köztársaság ellenőrzi a Hormuzi-szorost.

Azzal folytatta, hogy amikor az Iszlám Köztársaság részéről tüzelésre kerül sor a rendelkezéseket megsértőkkel szemben, akkor az emlékezteti a többi hajót is a biztonságos és világos áthaladást útra.

Figyelmeztetett, hogy az amerikai támaszpontok besorolása már más a térségben, mondván: a poklot fogják kipróbálni ezekben a napokban.

Amerikai agresszió Irán ellen

Szombatról vasárnapra virradó éjjel az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM bejelentette, hogy további támadásokat hajtott végre, válaszul arra, amit úgy nevezett, hogy “iráni támadás egy olajszállító ellen”.

A nyilatkozat szerint az amerikai támadások az iráni katonai megfigyelés infrastruktúráját, valamint kommunikációs rendszereket, légvédelmi állásokat, rakéta- és drónraktározási képességeket, továbbá tengeri akna lehelyezési képességeket támadott.

 

 

Kép: Válaszul az agresszióra, az Iráni Forradalmi Gárda bejelenti 8 amerikai katonai pozíció támadását Kuvaitban és Bahreinben

 


رداً على العدوان.. حرس الثورة الإيراني يعلن استهداف 8 مواقع عسكرية أميركية في الكويت والبحرين

حرس الثورة الإيراني يعلن استهداف 8 مواقع عسكرية أميركية في قاعدة علي السالم بالكويت ومقر الأسطول الخامس في البحرين، ردّاً على الاعتداءات الأميركية الأخيرة

28 حزيران 

أعلن حرس الثورة في الجمهورية الإسلامية الإيرانية، فجر الأحد، في بيان، أنّ القوات البحرية والجو فضائية نفّذتا، بين الساعة الثانية والثالثة فجر اليوم الأحد، عملية مشتركة بالصواريخ الباليستية والطائرات المسيّرة استهدفت 8 مواقع عسكرية مهمة تابعة لجيش الولايات المتحدة.

وأوضح البيان أنّ العملية طالت قاعدة علي السالم في الكويت، إضافة إلى مقر الأسطول البحري الخامس في ميناء سلمان في البحرين، مؤكداً تدمير الأهداف، وذلك “رداً بحزم على الاعتداءات الأميركية الأخيرة”.

وأشار حرس الثورة إلى أنّ “العدو المعتدي، الذي يُعدّ نقض العهود والمواثيق من طبيعته”، شنّ في الساعات الأولى من فجر اليوم هجوماً على 5 مواقع ساحلية تابعة للجمهورية الإسلامية، بذريعة تصدّي القوات البحرية لحرس الثورة لسفينة مخالفة.

وأكد البيان أنّ ترتيبات تنظيم الملاحة والمرور في مضيق هرمز تقع، وفقاً لمذكرة تفاهم إسلام آباد، ضمن مسؤولية الجمهورية الإسلامية، مشدداً على أنّ السفن المخالفة ستُواجَه، من الآن فصاعداً، بحزم أكبر من السابق

وحذّر حرس الثورة من أنّ أي اعتداء محتمل من جانب العدو، مهما كانت ذرائعه، “حتى إن استهدف أهدافاً ثانوية كما حدث الليلة الماضية أو هذه الليلة”، سيُقابَل بردّ ساحق

وختم البيان بالتأكيد أنّ انتهاك وقف إطلاق النار يُعدّ مخالفة للبند الأول من مذكرة تفاهم إسلام آباد، وسيؤدي إلى توقف كامل لجميع المسارات.

القواعد الأميركية ستختبر الجحيم

من جهتها، قالت قيادة القوات البحرية لحرس الثورة إن إطلاق النار العشوائي الأميركي على سيريك لن يحل لغز سيطرة الجمهورية الإسلامية على مضيق هرمز.

وتابعت أن إطلاقات النار من قبل الجمهورية الإسلامية على المخالفين تذكّر باقي السفن بالطريق الآمن والواضح للعبور.

وحذرت من أن القواعد الأميركية في المنطقة حسابها مختلف. قائلة: سيختبرون الجحيم في هذه الأيام.

عدوان أميركي على إيران

وأعلنت القيادة المركزية الأميركية “سنتكوم”، ليل السبت-الأحد، تنفيذ هجمات إضافية، رداً على ما سمّته “هجوم إيراني استهدف ناقلة نفط”.

وبحسب البيان، استهدفت الهجمات الأميركية بنى تحتية للمراقبة العسكرية الإيرانية، إضافةً إلى أنظمة اتصالات ومواقع للدفاع الجوي ومنشآت لتخزين الطائرات المسيّرة وقدرات لزرع الألغام البحرية