Immár hónapok óta vészes gazdasági helyzet uralkodik Szíriában, ami a héten kritikus szakaszba lépett, ahogy a szír valuta értéke a dollárral szemben szabadesésbe kezdett. A helyzet valójában annyira nehéz, hogy ennek mostmár politikai hatásai is kellettek, hogy legyenek és június 11-én Baššār al-Asad szír elnök menesztette ‘Imād Hamīs miniszterelnököt, aki közel négy éve volt ebben a beosztásban. Ez elég megosztó döntésnek tűnik és nyilván erősen kötődik mindahhoz a gazdasági válsághoz, amit most Szíria megél, hiszen a Ḥussayn ‘Arnūs új miniszterelnököt csak a következő törvényhozási választásokig nevezték ki. Mármost ezt áprilisban kellett volna megtartani, s csak a koroanjárvány miatt halasztották el. Vagyis hamarosan jönnek a választások és így a mostani kormánynak nagyon kevés ideje és tere van a manőverezésre. A lépésre tehát nem az új csapatba vetett bizalom miatt került sor, hanem sokkal inkább az egyre nagyobb lakossági düh miatt, hogy az eddig kormány láthatóan nem tudta kivédeni az amerikai szankciókat, melyeket még csak most fognak teljes mértékben bevezetni.
A szíriai válság mögötti igazi ok nem is igazán a kormány hibás lépéseinek köszönhetőek, amik nyilván maguk is komoly szerepet játszottak, hanem alapvetően az Cézár Törvény néven elhíresült amerikai szankciók új hullámának. Ezeket a lépéseket Washington úgy igyekszik beállítani, hogy az állítólagos emberijogi bűnökért gyakorol nyomást a szír kormányra, ám valójában csak politikai eszköz, hogy egy megegyezést kényszerítsen Damaszkuszra. Az pedig szintén ehéten került megerősítésre, hogy Washington milyen mélyen felelős a mostani szír válságért. Nem más ismerte ezt el, mint James Jeffrey, Amerika szíriai különmegbízottja. Pont ugyanaz az megbízott, aki pár hónapja az Idlibben folyó katonai művelet során igencsak aktív volt Törökországban, Ankarát a további megszállás támogatásáról biztosítva.
Az ún. Cézár Törvényt 2019 december 17-én fogadták el, és többszöri kiegészítés után június 17-én lép majd életbe. Ám az általa keltett pánik máris világosan megmutatkozik Szírián. Bár Szíria küzd e lépések ellen, a helyzet ezen messze túlmutat és nyilvánvalóan egy az egész térség felé irányuló politika része. Merthogy ez csatlakozik az Irán ellen hozott szankciókhoz, amikre nagyon hasonlít is, kifejezetten Oroszoroszágot és Iránt célozza, hogy a Damaszkusz felé való támogatásukban engedményekre kényszerítsék őket. Ám egyben keményen érinti Szíria szomszédait is. Jordánia már rég kifejezte aggodalmát a Cézár Törvény miatt, melyet gyakorlatilag nem képes alkalmazni; Libanon szintén a teljes gazdasági csőd szélén táncol és a Cézár törvény könnyen a szakadékba is döntheti, mivel Ḥussām Diyāb kormánya máris elkezdett összeomlani; Irak pedig most stratégiai tárgyalásokat folytat Washingtonnal, mely meghatározza majd az amerikai jelenlét jövőjét Irakban.
Mindebből világos tehát, hogy bár a Cézár Törvény elsődlegesen Szíriát készül támadni, valójában azt az egész térség ellen tervezték. Lehet, hogy még be sem vezettek teljesen, máris pusztító hatásai vannak számos országra. S itt jön a lényegi kérdés, hogy vajon Szíria szomszédai és szövetségesei összetartanak-e az amerikai nyomás ellenében, vagy engedményeket tesznek, fokozva ezzel a szakciók hatékonyságát, hogy magukat mentsék? Egyben fontos, hogy milyen eszközei vannak Szíriának a szakciók ellen, s mik a mostani gyors változásnak a főbb okai.
A Cézár Törvény
A hivatalosan nevén Cézár Szíriai Civileket Védő Törvény (Caesar Syrian Civilian Protection Act) egy szigorúan amerikai jogszabály, melyet belefoglaltak a 2020-as védelmi költségvetésbe (National Defense Authorization Act for the Fiscal Year of 2020). Kétpárti támogatással 2019 december 19-én fogadták azt el és 2020 június 17-én lép teljes hatályba, elvben a szír kormányt célozva. Elméletben azért alkották meg, hogy ellehetetlenítse a szír kormány további hadműveleteit a szíriai háborúban, amiket az amerikai kormány a civil lakosság elleni cselekedetnek tekint. A törvényt a nevét titkotban tartó és Cézár álnevet használó hírforrásról kapta, aki magát korábbi szír biztonsági tisztnek állította be és több ezer fényképet hozott nyilvánosságra a fegyvertelen civil lakosság és ellenzéki személyek állítólagos szisztematikus kínzásáról és megöléséről. 2014-ben egy hosszabb jelentés született az ügyről, melyet hamarosan kiegészített a Human Rights Watch jelentése és számos hasonló vád, főleg Katartól származóan, hogy az akkor Genfben zajló béketárgyalásokat elszabotálja.
Sikerült is ezzel aláásni az akkor folyó tárgyalásokat és valóban, a 2014-es genfi tárgyalások kudarcba fulladtak. Bár a történet egy ideig még keringett, úgy tűnt idővel feledésbe merül, részben a szír hadsereg sikerei miatt, de legalább annyira azért, mert egy részletes jelentés komoly gondokra mutatott rá a hivatalos verzióban, bizonyítva, hogy mindez egy politikai hazugság. Merthogy ez megmutatta, hogy a képeken látható áldozatok nagy része pont a szír hadsereg katonája, akiket terroristák öltek meg, vagy fegyveres csoportok tagjai, akiket aligha lehet fegyvertelen civileknek nevezni. Ennek ellenére Washington soha nem mondott le erről a kártyáról, s miután Trump hivatalba lépett ez az új politikai nyomásgyakorlás kiváló eszköze lett. Ahogy a Trump kormány nem talált igazán eszközt a szíriai háború menetének érdemi befolyásolására a szír sikerek és a folyamatos orosz katonai és gazdasági támogatás fényében, ismét elővette a “humanitárius kártyát”, hogy politikai célokat érjen el.
De mit is mond ki a törvény és mik a hivatalos céljai? Először is ez egy öt évnyi időtartamra hozott törvény, mely ezután autómatikusan érvényét vesztené. Még ez előtt az amerikai elnök mentességeket adhat adott személyeknek, vagy országoknak a betartása alól, de még lejárta után is csak akkor lehet a törvényt kivezetni, tehát valóban feloldani ha annak 6 követelése teljesül. Így tehát elvben mindörökké fenntarthatóak. E célok eléréséért kifejezet büntetésekkel súlytja mindazon intézményt, vagy személyt – nem csak amerikaiakat – aminek bármilyen gazdasági kapcsolata van a szír állammal, vagy vezetőséggel. Akár teljes országokat is. S hogy mik ezek a követelések?
- Véget ér a szír és orosz repülők civilek elleni bombázása.
- Iráni, szír és orosz erők, szintúgy a hozzájuk kötődő entitások a továbbiakban nem korlátozzák a humanitárius segítség eljutasát az ostromlott területekre és megengedik a civileknek, hogy szabadon távozzanak.
- Minden politikai fogvatartottat szabadon engednek és a megfelelő nemzetközi emberijogi szervezeteknek teljes hozzáférést biztosítanak Szíria börtöneihez és fogvatartási letesítményeihez.
- Az “orvosi intézmények, iskolák, lakóterületek, közösségi gyülekező helyek, egyben a a piacok” bombázása szír, orosz, iráni és egyben hozzájuk köthető entitások által véget ér.
- A “biztonságos, önkéntes és tisztességes visszatérése a konfliktus által elűzött szíreknek” megvalósul.
- Elszámoltatása a “ Szíriában elkövetett háborús bűncselekmények elkövetőinek, és igazságszolgáltatás az Asad rezsim által elkövetett háborús bűncselekmények áldozatainak, ebbe beleértve a részvételt egy hihető és független igazságkeresési és megbékélési folyamatban”.
Tisztán látható, hogy e követelések nagyrésze a szír állam ellen emelt és soha be nem bizonyított politikai vádakon alapszik, melyek a háború jelen szakaszában már értelmüket is veszítették. A civilek elleni bombázások beszüntetése, a menekültek hazatérése, vagy a humanitárius segély biztosítása mára már nem vitás kérdések, még akkor sem, ha feltennék, hogy valaha léteztek ilyen gondok ebben a formában. A segélyezés kérdése kifejezetten groteszk most, hogy Washington szakciókkal fenyegeti az ENSZ-t, ha az nem hagy fel Szíria segélyezésével. Mára mindebből az egyetlen komolyan létező követelés a háborús bűnökkel vádolt szír tisztek elszámoltatása, ami sokkal inkább egy a szír állam szuverenitása elleni lépés. S megintcsak nagyon visszás most, hogy Trump maga folytat háborút a Nemzetközi Büntetőbírósággal, mert az izraeli és Afganisztánban elkövetett amerikai bűnöket akar elszámoltatni. Persze fennálló kérdés még a Damaszkusznak nyújtott orosz és iráni támogatás, aminek teljes világos, hogy nagyon kevés köze van bármilyen humanitárius szándékhoz és csak politikai célokat szolgál. Merthogy Washington már rég, még 2011 előtt is mindent elkövetett, hogy Damaszkuszt leválassza Moszkváról és Teheránról. Egyelőre siker nélkül.
Bár ez egy teljesen amerikai belső törvény, ám autómatikusan büntet bármely államot, vagy vállalatot, ami azt nem alkalmazza. Az effajta kényszeralkalmazás elvileg tiltott. Így tehát ismét azt látjuk, hogy a nyers erő felülemelkedik a nemzetközi jogon. Az tervezett cél, hogy minden kereskedelmet elvágjanak Szírival és meggátolják, hogy Damaszkusz akár élelmiszert, vagy gyógyszereket szerezzen be, ami a jelenlegi koronavírus járvány fényében kifejezetten sokkoló, miközben az amerikai csapatok még megszállva tartanak szír területeket és lopják az olajat és gabonát a földekről. Mi rosszabb, szándékosan gyújtanak fel a búzaföldeket. Emellett az oltalmuk alatt működő Qasad milícia Kelet-Szíriában, s ez volt a szír valuta esésének egyik fő oka, dollárért próbálja felvásárolni a helyi termelőktől az árúikat, mégpedig elképesztő áron és árfolyamon. Vagyis nemcsak a Cézár Törvény maga, hanem egy egész amerikai hadjárat súlytja most Szíriát, gyakorlatilag egy be nem jelentett háború szintjét érve el.
Mindazonáltal a levvisszásabb a követelések körül, hogy azok nem obejktíven megítélhető helyzetek, hanem pusztán amerikai vádak. Szíria akár be akarja ezeket tartani, akár nem, végül az eredmény kizárólag amerikai elbíráláson múlik, amint az iráni atomalkú esetén is történt. Ez pedig nem teszi túl csápítóvá Damaszkusznak, hogy együttműködjön, hiszen a követelések bármikor bővülhetnek és a nyomásgyakorlás talán soha nem is ér véget.
Okok és eredmények
A szankciók miatti pánik máris megcsapta Szíriát, hiszen nem világos, hogy Libanon bevezeti-e azokat. Márpedig ez Szíria legnagyobb kereskedelmi kapuja a világ felé. Ennek eredményeként a szír valuta drasztikusan esni kezdett. A háború előtt az árfolyam 50SYP/USD volt, ám nemrég elérte már az 1500-at is, a héten pedig 3000 fölé szökött. Egy napra rá, hogy 3000 fölé ért hiretelen visszaesett 2000-re, majd még az alá is egy kicsit, hogy aztán ismét felszökjön. Ennek hatására a kereskedők egy része beszüntette a munkát és a boltok elkezdtek bezárni, mert ennyire kiszámíthatatlanok lettek az árak. Elviekben Szíria, bár nagyon nehéz körülmények között, de egyedül is fenn tudná tartani magát, hiszen ehhez megvan a kellő mennyiségű energiaforrás és mezőgazdasági kapacitás, ám a már említett amerikai megszállás és annak módszerei, együtt azzal, hogy elreteszelik Szíria kijáratait legnagyobb piacaihoz, Irakhoz és Jordániához, mindez jobban pusztítja Szíriát, mint maguk a szankciók.
Az ellenállás jeleként a Szíriai Központi Bank több fényképet tett közzé hatalmas dollár bálákról, ezzel cáfolva azokat a pletykákat, hogy a szír gazdaság elveszítette minden valutatartalékát.
Ez talán sokakat meggyőz arról, hogy Damaszkusznak még mindig megvannak az eszközei ahhoz, hogy szembeszálljon a gazdasági háborúval, ám a politikai következmények nem maradhattak el és a szír elnök felmentette Hamīs miniszterelnököt. Ez némiképp orvosolja az utcán felgyűlemlett dühöt, hiszen több városból is kiújult tüntetésekről érkeztek jelentések, ám az igazi kérdés, hogy Szíria szomszédai és szövetségesei, főként Libanon, Irán és Oroszoroszág bevezetik-e a szankciókat, vagy szembeszállnak Washingtonnal. Ez egy jóval nagyobb kérdés annál, hogy Szíria maga mit tud tenni, hiszen ‘Arnūs új miniszterelnök kormánya nyilván csak ideiglenes megoldás a választásokig, amiket hamarosan megtartanak.
Irán nyilván mindent meg fog tenni Szíria támogatásáért és messzire hajlandó elmenni ezért. Máris új hajót küldött tele segítséggel. Ez az elkötelezettség jól megmutatkozott már eddig is, amikor az angolok feltartóztattak Gibraltárnál egy iráni tankert, amiért cserében Irán egy brit hajót fogott le az Perzsa-öbölben. Nemrég pedig Irán ellátmányt szállító hajókat juttatott el Venezuelába, amit Washington vagy nem tudott, vagy nem akart megakadályozni. Ám Teherán maga is súlyos gazdasági nyomás alatt van, s meglehet nem fog tudni túl sokat tenni Damaszkuszért. Oroszország nyilván döntő szereplő Szíriában, s igyekszik is visszaszorítani az amerikai megszállás Kelet-Szíriában, de ennél sokkal többet nem nagyon tehet, hiszen maga is szankciókat él meg és az orosz közvélemény támogatása is egyre esik. Ámbár Moszkva már nyíltan kifejezte, hogy Damaszkuszt kifejezetten a Cézár Törvény ellen is támogatni fogja.
Libanon a kulcskérdés, merthogy ez az a hely, ahol Damaszkusz valóban maga irányíthatja a folyamatokat, és nincs kiszolgáltatva teljesen szövetségeseinek. Ám Libanon a teljes gazdasági összeomlás szélén táncol. Az ottani tüntetéshullám miatt Diyāb miniszterelnök kormánya kezd szétesni, és össze is omlik, ha Libanont is amerikai szankciók érik. Ám itt az igazi dilemma. Azok az erők, mint al-Ḥarīrī, Ğa‘ğa‘, vagy Ğumblāṭ pártjai, amik ugyan most nagyon követelik a kormánytól, hogy vezesse be a szankciókat és zárja le a határt teljesen Szíriával, egyrészt maguk sem bírnak többséggel, másrészt a határ lezárása a Libanon termékei és kereskedelme számára legnagyobb piac elvesztését jelentené. Vagyis a jelenlegi kormányt be lehet dönteni, de semmi hatákonyabbal nem lehet helyettesíteni, a Ḥizb Allah, Szíria makacs szövetségese nem megkerülhető semmilyen kormányban, a gazdaság pedig mindkét választás esetén ugyanolyan könnyen összeomolhat. Ennél fogva nincs megoldása a libanoni dilemmának, ám maga a válság és a határozatlanság nagy aggodalmat okoz Szíriának. Végtelen irónia, hogy ha Libanon valóban lezárná a határt teljesen, akkor az talán tényleg meg tudná roppantani a szír gazdaságot, de még előtte összeomlana. Libanonnak jobban szüksége van Szíriára, mint fordítva.
Irak hasonló dilemma előtt áll. Gyötrelmes munka volt, hogy Bagdadnak végre legyen egy kormánya és al-Kaẓimī minniszterelnök most stratégiai tárgyalásokat folytat az amerikaiakkal azok teljes kivonulását próbálva elérni. Ám elődjének, ‘Abd al-Mahdīnak a sorsa már egyszer jól megmutatta, hogy ha akármelyik irányba túlságosan is elhajlik, akkor az iraki kormány összeomlik. Az politikai realitás azt diktálja, hogy al-Kaẓimī-nak Washingtont arra kell szorítania, hogy az teljesen kivonuljon, ám ennek eléréséért jó eséllyel az amerikaiak a Cézár Törvény alkalmazását kérhetik cserébe. Merthogy már az iráni szankciók alóli mentesítést sem nagyon akarják megadni. Ám ha minden gazdasági kapcsolat Iránnal megszakadna, akkor Irak legnagyobb befektetőjét, egyben legnagyobb áram és gázszolgáltatóját veszítené el. Amit szinte lehetetlen lenne túlélni.
Washington nem is titkolja szándékait. Nemrég szíriai különmegbízottja, James Jeffrey ismerte el, hogy Washington áll a szír gazdasági válság mögött. Ez nem épp meglepő, de mindaz amit bevallott már annál sokkolóbb, minthogy teljesen egyértelmű volt, hogy az egésznek vajmi kevés köze van bármi humanitárius ügyhöz. Jeffrey maga ismerte el, hogy ajánlatot tettek Szíriának és a mostani vezetésnek, hogy maradásáért cserébe politikai engedményeket kell tennie. Vagyis Szíriában el kellene vágnia minden kapcsolatát Iránnal és Oroszországgal, egyben ki kell egyeznie Izraellel. Nemcsak a nemrégiben tett emirátusi gesztusok, adnak hitelt ezeknek a gyanúknak, de az is, hogy mostmár Szaúd-Arábia, Trumpék “Évszázad Alkujának” legnagyobb támogatója is segítséget ajánl Damaszkusznak bizonyos követelések teljesítéséért cserébe.
A jólbevált répa és ostor politika teljesen nyilvánvaló a Cézár Törvény esetében, ám valójában Damaszkusznak nagyon kicsi tere van manőverezni. Ha elfogadná az ajánlatot a gazdasági nyomás elkerülésére, akkor pont azokat a megbízható szövetségeseket veszítené el, akikre a háború folyamán támaszkodhatott. Ez pedig teljesen kiszolgáltatottá tenné a következő beavatkozás előtt.
Tömegpusztító szankciók
Világos, hogy a Cézár törvény csak a politikai engedményekre kényszerítés ősi szankciós politikájának egy új fejezete. Ugyanezt már pusztító hatásfokkal alkalmazták többek közt Kuba ellen évtizedeken át. Ezt használták Irak ellen is, ami ugyan másfél millió iraki halálát okozta, de a háborúnál is jobban hozzájárult Ṣaddām bukásához. Nem annyival régebben pedig ugyanez a módszer a helyi mulasztásokkal együtt pusztító elegyet alkotott Venezuelában is. De ugyanez zajlik Irán ellen is, méghozzá annyira, hogy két éve maga Pompeo amerikai külügyminiszter mondta, hogy Iránnak hallgatnia kell az USA-ra, “ha azt akarják, hogy az emberek ehessenek”. Ami semmivel sem kevesebb mint éheztetés, a nemzetközi törvény szerint népirtás. Amit a Cézár Törvény esetében látunk, az semmivel sem marad el ettől.
Hosszú ideje éri kritika ezeket a módszereket, hiszen ezek csak a szavak szintjén célozzák a vezetőséget, ám teljesen nyilvánvaló, hogy a cél a lakosságnak olyan mértékű szenvedése, hogy az maga döntse meg saját kormányát. Épp ezek azok az eszközök, amiket valaha a nemzetközi jog megpróbált felszámolni. De vajon hatékonyak-e ezek a módszerek?
Valójában Irán, Kuba, Észak-Kórea, de még Venezuela és Irak eseteinek a tanulsága is az, hogy ezek a lépések bár valóban pusztítóak, önmagukban nem vezetnek célra, amíg katonai erő nem párosul hozzájuk. Míg pont Líbia esete mutatja azt a legjobban, hogy a megalkuvás és az együttműködés a célba vett államot csak kiszolgáltatottá teszi a jövőbeli beavatkozásnak.
Szíriának megvannak az eszközei, hogy szembeszálljon a nyomással. Van elegendő ipari és mezőgazdasági kapacitása, hogy túléljen. Főként mert épül újjá. A legutóbbi botrányok, mint amikor nemrég az olyan nagy mágnásokkal szemben is fellépett az állam, mint az elnök sógora, Rāmī Mahlūf talán épp komoly gazdasági átalakítások alkalmasint nagyon egészséges jele. Mahlūf élvezve az elnökkel ápolt rokonságát és a teljes állami támogatást egykor mindennél hatalmasabb személy volt, akinek a szír gazdaság minden területén megvolt a maga részesedése, birodalma ékköve pedig a SyriaTel, Szíria legnagyobb mobilszolgáltalója volt. Bár hű maradt az államhoz és segítette is finanszírozni azt a háború folyamán, nemrég valamiféle szakadás történt. Miután több videóban még magát az elnököt is vádolta, saját és családja minden vagyonát zárolták. Gyakorlatilag elkobozták. Az utóbbi évtized minden tanulsága nem is hagyhat más utat Damaszkusz előtt, csak hogy elutasítsa az egyezkedést és továbbra is ellenálljon. Ám így nem marad más választása, minthogy még jobban szövetségeseire hagyatkozzon. Iránra, Oroszországra, és mostmár egyre inkább Kínára.
Ennek eredményeként ezek a lépések Washington részéről tovább lökik Damaszkuszt Kína és Oroszország gazdasági fennhatósága alá. Ami komolyan elgondolkodtatóvá teszi, hogy vajon Washington mégis mit remél elérni azon túl, hogy tovább nyújtja a szír lakosság szenvedését és megpróbálja elkerülni az elkerülhetetlent. Vagyis, hogy Szíria erősebben kerüljön ki a háborúból, mint előtte volt, és továbbra is rossz példát jelentsen a térségben azon államoknak, akik ellen akarnak szegülni az amerikai nyomásnak.