Tanács az Emirátusoknak, ‘Arāqčī: a BRICS országok másképpen néznek ránk az amerikai agresszió kudarca után.

https://www.almayadeen.net/news/politics/وجه-نصيحة-للإمارات—عراقتشي–دول–بريكس–تنظر-إلينا-بشكل-مخ 

‘Abbās ‘Arāqčī iráni külügyminiszter azt mondja, hogy a BRICS országok másképpen tekintenek Iránra az amerikai agresszió kudarca után és tudják, hogy Teherán kikényszerítette akaratát és új pozíciót nyert.

Május 15

‘Abbās ‘Arāqčī iráni külügyminiszter megerősítette, hogy a BRICS csoport országai más szemmel tekintenek Iránra az amerikai agresszió kudarca után.

‘Arāqčī azt közölte, hogy “minden ország ma már elismeri, hogy Irán volt a győztes a háború során, meg tudta akadályozni az ellenségeit abban, hogy elérjék céljaikat, kikényszerítette akaratát és új pozíciót nyert”.

Hozzátette, hogy Irán meg tudta mutatni magát a világban, mint olyan erő és tényező a térségben, amely szembe tud nézni a legnagyobb hatalmakkal is, rámutatva arra, hogy az többi ország látja, hogy a térség jövője, és mechanizmusai új nézőpontot igényelnek, illetve, hogy a tényeket, amelyek a legutóbbi háború után kerültek felszínre, figyelembe kell venni.

‘Arāqčī kifejtette, hogy ez a háború (február 28. óta) fordulópontot jelentett a térségben, kifejtve, hogy Iránnak most “bizonyítania kell helyzetét és jobban meg kell mutatnia regionális szerepét, mint eddig bármikor”.

“Irán és az Emirátusok két szomszédos állam. Közös történelmük és jövőjük van”

Az Emirátusok szerepét illetően az Irán elleni agresszióban, ‘Arāqčī megerősítette, hogy az az Egyesült Államok és az Izraeli Entitás oldalán állt, pontos információkról és egyértelmű dokumentumokról beszélve, melyek bizonyítják mindezt.

Ugyanakkor ‘Arāqčī kiemelte, hogy Irán kizárólag amerikai célpontokat támadott az Emirátusok területén és Teherán már korábban azt tanácsolta, hogy az Izraeli Entitás és az Egyesült Államok nem képesek biztonságot nyújtani számára.

Azt mondta: “Jobb lenne az Emirátusok számára, ha megváltoztatná a politikáját Iránnal szemben, mi ugyanis két szomszédos ország vagyunk, közös történelmünk és jövőnk van, ez pedig azt követeli, hogy a térség országai közt együttműködésben keressük a biztonságot, ne pedig idegen erőkre hagyatkozzunk”.

Hozzátette, hogy Irán sosem akart belemenni ezekbe az ügyekbe, hogy megőrizze a BRICS csoport tagállamainak egységét és összetartozását, ám világossá tette, hogy amikor az Emirátusok képviselője felhozta ezeket a témákat, Teherán kénytelen volt felfedni a tényeket a nemzetközi közösség előtt.

Csütörtökön tartották az indiai fővárosban, Új-Delhiben a BRICS csoport külügyminisztereinek csúcstalálkozóját, mégpedig az Irán elleni amerikai-izraeli háború kihatásai közepette, különösképpen a gazdasági nehézségeket és az energiaszektort érintően.

 

 

Kép: ‘Abbās ‘Arāqčī iráni külügyminiszter a BRICS csoport csúcstalálkozóján

 


وجه نصيحة للإمارات.. عراقتشي: دول “بريكس” تنظر إلينا بشكل مختلف بعد فشل العدوان الأميركي

وزير الخارجية عباس عراقتشي يقول إنّ دول “بريكس” تنظر إلى إيران بشكل مختلف بعد فشل العدوان الأميركي وتعرف أنّ طهران فرضت إرادتها واكتسبت مكانة جديدة

15 ايار

أكد وزير الخارجية الإيراني عباس عراقتشي أنّ دول مجموعة “بريكس” تنظر إلى إيران نظرة مختلفة بعد فشل العدوان الأميركي.

وقال عراقتشي إنّ “جميع الدول تعترف اليوم بأنّ إيران كانت الفائزة في الحرب واستطاعت أن تحبط أعداءها في تحقيق أهدافهم وفرضت إرادتها واكتسبت مكانة جديدة”.

وأضاف أنّ إيران استطاعت أن تثبت نفسها كقوة ولاعب في المنطقة قادر على مواجهة أكبر القوى، مشيراً إلى أنّ الدول الأخرى ترى بأنّ مستقبل المنطقة وآلياتها يتطلّب نظرة جديدة، وأنّ الحقائق التي ظهرت بعد الحرب الأخيرة يجب أخذها بعين الاعتبار.

وحدّد عراقتشي أنّ هذه الحرب (منذ 28 شباط/فبراير الماضي) شكّلت نقطة تحوّل في المنطقة رفعت مكانة إيران بشكل ملحوظ، معتبراً أنّه يجب على إيران الآن أن “تثبت موقعها وتبرز دورها الإقليمي أكثر من أيّ وقت مضى

إيران والإمارات دولتان جارتان.. ولديهما تاريخ ومستقبل مشترك

وبشأن دور الإمارات في العدوان على إيران، أكّد عراقتشي أنها وقفت إلى جانب الولايات المتحدة والكيان الإسرائيلي، متحدّثاً عن معلومات معلومات دقيقة ووثائق واضحة تثبت ذلك.

بينما، شدّد عراقتشي على أنّ إيران استهدفت فقط الأهداف الأميركية على الأراضي الإماراتية، وقد نصحتها طهران بأنّ الكيان الاسرائيلي والولايات المتحدة لا يمكنهما توفير الأمن لها.

وقال “من الأفضل للامارات تغيير سياساتها تجاه إيران فنحن دولتان جارتان لدينا تاريخ ومستقبل مشترك وهذا يتطلّب البحث عن الأمن في التعاون بين دول المنطقة وليس الاعتماد على القوى الأجنبية”.

وأضاف أنّ إيران لم ترغب بالدخول في هذه القضايا حفاظاً على وحدة وتماسك مجموعة “بريكس”، لكنّه أوضح أنّه عندما أثار ممثّل الإمارات هذه المواضيع اضطرت طهران إلى كشف الحقائق أمام المجتمع الدولي.

وانعقد، في العاصمة الهندية نيودلهي أمس الخميس، اجتماع وزراء خارجية دول مجموعة “بريكس” وسط استمرار تداعيات الحرب الأميركية – الإسرائيلية على إيران ولا سيما على الصعيد الاقتصادي وقطاع الطاقة