A 2023 októberében Gáza körül kezdődött háború, ami idővel korlátozott regionális háborúvá szélesedett úgy tűnik véget ért. Január 15-én mind a palesztin frakciók, mint a tel-avivi rezsim beleegyezett egy január 19-én kezdődő tűzszünetbe, aminek eredményeként az állapotok visszaállnak a 2023 október 8. előttiekbe. Vagyis az izraeli erőknek a Gázai Övezet egészét el kell hagyniuk, egy a palesztin frakciókból alakult új kormányzat veszi át az övezet irányítását és hatalmas nemzetközi újjáépítési program indul. Ezzel pedig a leghosszabb izraeli agresszió ér véget, feltéve, hogy minden fél tartja magát vállalásaihoz.
Azonban ez a háború a környező térség szinte egészére kiterjedt, még Jement elérve és a feltételek drámaian megváltoztak, bár egyelőre még várat magára, hogy mindez Tel-Aviv javára, vagy kárára válik-e. Abban a formában, ahogy addig működött, a szír állam összeomlott, nagyon kétséges jövőt hagyva maga után. Irán, ami sokáig úgy tűnt ennek a felörlő háborúnak a legnagyobb győztese és a Tel-Avivval szembeni ellenállás legbefolyásosabb szereplője lesz elveszítette legközelebbi szövetségesét, a szír kormányt. A palesztin helyzetkép szintén átalakult, bár annak ellenére, hogy itt estek a legnagyobb veszteségek, itt várhatóak a legkisebb változások.
A legnagyobb változás Libanonban történt. Itt a legerősebb síi mozgalom, a Ḥizb Allah, az Ellenállás Tengelyének egyik alapvető tagja csatlakozott a “Gázát segítő fronthoz”, elveszítve szinte minden vezetőjét, katonai ereje egy részét és végül a Szíria felől jövő utánpótlási folyosót. Mégis figyelemreméltó eredményeket ért el Tel-Avivval szemben, és november 27-én fegyverszünettel zárta le a konfliktusnak ezt a részét.
Most azonban, hogy a háború elvileg véget ért, ha a tűzszünet mind Libanonban, mind Gázában kitart, összességében mi változott a térségben?
A térség 2023 októbere előtt
A térség jelen helyzetét illetően sokan úgy értékelik, hogy az Ellenállás Tengelye vereséget szenvedett, eddigi formájában meg is szűnt. Irán elveszítette legrégibb és legmegbízhatóbb szövetségesét, Szíriát, ezzel pedig Teherán létfontosságú folyosóját legmeghatározóbb ideológiai partneréhez, a libanoni Ḥizb Allahhoz. Így tehát hozzáférése a térség legfontosabb küzdelmének színteréhez, Palesztinához jelentősen beszűkült. Az elkövetkező időszak akár a Ḥizb Allah fokozatos, vagy akár hirtelen összeomlásának is a tanúja lehet, ami azt jelentené majd, hogy Irán kiszorul a konfliktus övezetből és szinte minden befolyását elveszíti a közel-keleti összkép befolyásolására. Legalábbis ahhoz képest, amilyen helyzetben volt 2023-ig, és kifejezetten összehasonlítva azzal, mennyit nyert 2024 végéig.
Ez a kép azonban, bár messze nem alaptalan, nagyban félrevezető és túlzó. Ahhoz pedig, hogy ez jobban érthető legyen meg kell érteni mi is történt.
Eleddig a Közel-Keleten három meghatározó hatalmi tömb volt, amelyek képesek voltak érdemben befolyásolni az eseményeket. Ezek azok a tömbök, amiknek megvan a katonai és gazdasági ereje, a szándéka, és ami fontosabb, az ideológiai tartalma, hogy utat tudjon mutatni a térségnek. Ezek egyike volt a Szíria és Irán szövetségére épült Ellenállás Tengelye, melyhez szoroson kötődtek Teherán ideológiai szövetségesei, így a Ḥizb Allah Libanonban, a mára a kormányt alapvetően befolyásoló megannyi ellenállási mozgalom Irakban, vagy az al-Ḥūtī Mozgalom Jemenben. Ennek síi éle az utóbbi években egyre hangsúlyosabb lett, alapvető ideológiai üzenet nem vallási volt, hanem az önerőre való hagyatkozás és a nyugati befolyás és jelenlét elutasítása a Közel-Keleten. Az államok tisztelete, amik segítik egymást a külső befolyás ellen, de nem diktálnak egymásnak.
A második ilyen tömb Katar és Törökország szövetségén alapul, melynek alapveot ideológiai tartalma a Muszlim Testvériség. Ennek is megvannak a maga szövetségesei a Közel-Keleten, főleg a katari támogatást nyert poltikai és fegyveres csoportok képében Tunéziától Szíriáig és Szudánig. Ennek a csoportnak nincs kibékíthetetlen ellentéte a Nyugattal, azzal együtt tud működni. Mégis, saját politikai, és ami fontosabb, vallási felfogásának ráeröltetésével igyekszik befolyást nyerni a térségben. Mindenek előtt egy összetartozás-tudatot, ami csak másodlagosan törekszik a szekuláris, vagy síi államfelfogások letörésére.
A harmadik tömb Szaúd-Arábia és az Emirátusok kapcsolatára épült, amelynek gyakori, de mindig alkalmi és nem alapvető szövetségese Egyiptom. Olyan opportunista szövetséges, ami csakis akkor és olyan mértékben nyújt segítséget, ami a saját közvetlen érdekei szempontjából még kívánatos, de mégis szövetséges, hiszen sosem támogatná egyik tömböt sem ez ellen. Ennek a csoportnak sincs feltétlen ellentéte a Nyugattal, ösztönzi is a szimbiózist vele. Ugyanakkor kibékíthetetlen ideológiai és gyakorlati ellentétben áll a Muszlim Testvériséggel.
A Közel-Keleten semelyik másik államnak, vagy országcsoportnak, sem Egyiptomnak, sem Algériának, sem Marokkónak nincs meg egyszerre az elégséges szándéka, befolyása, képességei és ideológiai tartalma, hogy térség fő kérdéseiben utat mutasson.
Mind a három csoport, akár együttműködve, akár önmagában a palesztin kérdés fő képviselője szerepére törekszik, mert ez az a leginkább kiemelkedő ügy, amivel a közvéleményt meg lehet nyerni. Merthogy akárki is lesz, aki “megoldja” ezt a konfliktust és ezzel véget vet a térség leghosszabb és legmélyebbre ható válságának, az más kérdésekben is jogosan mutat utat. Fontosan azonban kiemelni, hogy a cél nem feltétlenül mindig a palesztin válság “megoldása” abban az értelemben, hogy véget vetnek a megszállásnak és egész Palesztinát felszabadítják, hanem, hogy a kérdés “ügygazdái” legyenek. Vagyis, hogy a legfelelőbb megoldást nyújtsák, elnyerjék a leginkább meghatározó palesztin csoportok – ez már szinte egyet jelent a Ḥamās-szal – szövetségét és “meggyőző kiutat mutassanak”. Amibe a katonai felszabadításnak számos olyan alternatívája belefér, mint a két-állami modell.
Aztán megindult a háború
2023 októberéig a helyzet nagyjából úgy nézett ki, hogy a szaúdi-emirátusi tömb egyértelműen kiesett a küzdelemből. Az Emirátusok normalizálta kapcsolatait Tel-Avivval; kudarcot vallott Abū Zabī azon kísérlete, hogy ellehetetlenítse a Ḥamāst és a helyére az újra megerősített PFSZ-t állítsa egy sejt pártfogolt vezetése alatt; és egyre gyakoribb hírek szóltak arról, hogy hamarosan a szaúdi-izraeli békemegállapodásra is sor kerül. Az Ellenállás Tengelye megítélése jó volt a palesztin térfélen minden erővel támogatva az ellenállást. A kapcsolat azonban nem volt felhőtlen. Damaszkusznak feloldhatatlan ellentétei voltak a Ḥamās-szal, mert a mozgalom részt vett a Szíria ellen folytatott háborúban. A katari-török tömb ugyan vitathatóan, de uralta a kérdést, majd a háború megindulásával a tűzszüneti tárgyalások vezetése miatt úgy tűnt, hogy Katar lesz ismét a “béketeremtő”. Nagyban hasonlóan az afganisztáni válságot lezáró eseményekhez, amikor a Nyugat Dohán keresztül egyezett meg egy szélsőséges csoporttal, a Nyugat megszabadult az értelmetlen lekötöttségtől, Katar pedig toborzó területet szerzett. Ironikus, de itt pontosan ugyanez játszódott le, de csak egy évvel később. Viszont 2023 végén a tűzszüneti tárgyalások nem vezettek sehová, így a katonai alternatíva egyre hangsúlyosabb lett.
Az Ellenállás Tengelye részlegesen, de nagyon látványosan csatlakozott a háborúhoz. A libanoni küzdelmekkel lekötötték és gyengítették az izraeli erőket folyamatos – és addig példátlan – rakéta és drón csapássorozatokkal, majd pedig addig elképzelhetetlen közvetlen iráni rakétacsapásokkal a Hű Ígéret 1 és 2 műveletekkel.
Tel-Avivot teljesen sikerült lekötni, nem látszott kiút a konfliktusból, sem semmilyen nyerési stratégia. Dacára az egyre növekvő amerikai részvételnek – ami nyilvánvalóan szükséges volt, hogy Tel-Aviv ne omoljon össze -, amikor már az addig érinthetetlen ultraortodoxokat is katonai szolgálatra kellett kötelezni, nem voltak nyereségek, nem voltak győzelmek. Az Észak-Palesztinában létesített telepek szinte egészét ki kellett üríteni egyre növekvő elégedetlenség közepette, több tízezerre nőtt a belső menekültek és az területet jó eséllyel végleg elhagyók száma. Bármekkora pusztítást és nagyon minimális libanoni előrenyomulást ért is el az izraeli haderő, nem az a kép rajzolódott ki, hogy ez ne történhetne meg újra, akár csak néhány pár év múlva.
A Jemenben történtek is, mely terület szintén az Ellenállás Tengelyéhez tartozik, egy még aggasztóbb jövőképet kutattak. Azzal, hogy szinte teljesen sikerült elvágni a hajózási utakat a Vörös-tengeren, most először úgy sikerült messziről gazdasági blokádot vonni, hogy erre sem Tel-Avivnak, sem támogatóinak nem volt elégséges válaszuk.
Mindez azt jelentette, hogy a palesztin kérdést elég világosan az Ellenállás Tengelye kezdte uralni, hiszen ennek a tömbnek a tagjai fogtak fegyvert, hogy segítsenek, komoly csapásokat is mértek Tel-Avivra és nem kevés áldozatot is vállaltak. Ez mutatta, hogy az ellenállás valóban tud eredményeket elérni. Ugyanakkor a szaúdi-emirátusi tömb szinte teljesen kimaradt a kérdésből, a török-katari tandem pedig kudarcot vallott, hogy érdemi segítséget nyújtson a palesztinoknak, vagy elérje a tűzszünetet. Ha a helyzet így maradt volna és a szír állam nem omlik össze, az Ellenállás Tengelye került volna ki jobban és hatalmas stratégiai győzelmet arat.
Aztán november 27-én a Ḥizb Allah miután november 24-én még sokkoló csapássorozatot mért Haifára és Tel-Avivra, beleegyezett a tűzszünetbe. Ami nagyrészt az egyre növekvő Libanonon belüli nyomásnak volt betudható, hogy érjen véget a pusztítás, ezzel ugyanis a politikai széljárás kezdett a párt ellen dolgozni. Az egyezmény értelmében a Ḥizb Allah elfogadta, hogy kiüríti a Litániát-folyótól délre eső területet, ahol egyedül a libanoni hadsereg lehet katonailag jelen, azt azonban elérte, hogy nem alakíthatnak ki az izraeli erők ütköző zónát Libanonon belül és minden libanoni területet el kell hagyniuk. A küzdelem mérlege ezen a ponton vitathatóan döntetlen volt. Erkölcsileg azonban hatalmas győzelmet jelentett a Ḥizb Allahnak, amit a szervezet jól ki is aknázott.
De jött Szíria
Ami az eseményeket igazán az Ellenállás Tengelye ellen fordította, az a szír állam gyors összeomlása volt, amivel a tengely egyik pillére szűnt meg. Nagyon korai még megmondani, hogy ennek a változásnak mi lesz a végső eredménye. A Szíriát uralmuk alá vevő milicisták csekély száma, nyílt terrorista kötődésük, eddigi alkalmatlanságuk az állam irányítására és a tény, hogy “győzelmük” belső árulásnak, nem pedig katonai erejüknek köszönhető mind arra utal, hogy a jelenlegi formáció hamarosan összeomlik, vagy egy nyugatról levezényelt politikai folyamatban átadja hatalmát. Ami pedig azután jön még kevésbé kiszámítható. Azzal együtt, hogy könnyen megtörténhet, hogy kellő török és katari gazdasági és katonai beruházással Szíria a Muszlim Testvériség tömbtől függő állammá kényszeríthető elég hosszú időre. Bármit is hozzon a jövő, Szíria elvesztését a Tengely számára nehezen lehetne túlbecsülni.
A Szíria fölötti ellenőrzés megszerzése, bár ez egyelőre nagyon korlátozott és képlékeny, illetve, hogy a gázai tűzszünetet Katar érte el, az egész regionális helyzetet a Muszlim Testvériség javára fordította.
Ezzel pedig a konfliktusok egy újabb sorozata kezdődik majd meg Tel-Aviv nagyon is aktív, de sokkal kevésbé látványos részvételével. Az egyik küzdelem azért folyik majd, hogy Szíriát gyenge és függő állammá tegyék, ami semmilyen nehézséget sem jelent majd többé a tel-avivi rezsimnek. Aminek egyszer majd el kell hagyni a december 8 után megszállt terület legnagyobb részét – jó eséllyel az egészet nem fogják feladni -, de ezért cserébe nagyon komoly engedményeket kényszerít majd Damaszkuszra. Libanonban az újabb politikai küzdelem már meg is indult, hogy a Ḥizb Allah befolyását megtörjék, katonailag ellehetetlenítsék, vagy akar teljesen fel is számolják. Ez a küzdelem máris nagyon aktív, ahogy két és fél évig betöltetlen volt a köztársasági elnöki szék, most viszont rekord sebességgel sikerült elnököt választani és már az új kormányt is kinevezték. Csak egyelőre az izraeli megszállás kiszorítása uralja a közvélemény figyelmét.
Mindezzel együtt hamarosan újabb kísérletek indulnak majd Irakban, hogy Teherán itteni befolyását megtörjék és Iránt végre kiszorítsák az arab közügyekből. Jemen is hamarosan újabb belső küzdelem elé néz majd azzal, hogy véget ér a gázai háború, ami eddig a legnagyobb összefogó erőt jelentette Szana’a számára az országon belül. Mindenféle láthatóak az átalakulás jelei. Szudán közel két évnyi szakadatlan belső válság után elkezdte jeleit mutatni, hogy a válság hamarosan véget érhet, de Egyiptom is láthatóan halad a líbiai rendezéssel és megvetette a lábat Szomáliában.
Az Ellenállás Tengelye nagyon közel állt a teljes stratégiai győzelemhez, majd végül a küzdelem legnagyobb vesztese lett és újabb küzdelem előtt áll, hogy megmaradt befolyását legalább megőrizze.
Amiben az Ellenállás veszített
Az Ellenállás Tengelye veszteségei hatalmasak. Szíria kiesett a sorból, ami nagyon kétségessé teszi, hogy még mindig tengelyről beszélhetünk-e, vagy át kell-e nevezni, alapjaitól szervezni. Az is előfordulhat, hogy Szíriát az Ellenállással ellenséges állammá alakítják.
A Ḥizb Allah Libanonban vezetői szinte minden tagját elveszítette, akik közt a legnagyobb csapást a párt legendás, negyven évig irányító főtitkára, Ḥasan Naṣr Allah elvesztése jelentette. Fel kellett adnia katonai jelenlétét a palesztin határ mentén, politikai helyzetét pedig az utóbbi két évtized legnagyobb támadása érte.
Még látványosabb pedig, hogy bár végig a palesztin ellenállás megsegítésének élvonalában harcolt, nem tudott támogatást vonzani az arab világból azokon a csoportokon túl, amelyek már a háború előtt is az Ellenállást támogatták.
Amiben az Ellenállás nyert
Dacára azonban a veszteségeknek, a Ḥizb Allah nem szenvedett katonai vereséget és a tűzszünet után is megtarthatja fegyverzetét. Valóban egy komoly politikai küzdelem vár rá, de tekintve milyen komoly társadalmi bázissal bír, ennek messze nem biztos, hogy negatív lesz a végeredménye. A Ḥizb Allan és a vele szövetséges Amal Mozgalom nagyon mélyen gyökereik a libanoni társadalomban, amit nem lehet egykönnyen felszámolni.
“Falvaink”, az Ellenállás egyik legnépszerűbb dala a háború során
Egészen a Tel-Avivval megkötött fegyverszünet napjáig a küzdelem mérlege vitathatóan döntetlen volt. Csakhogy ezt a Ḥizb Allah szinte azonnal hatalmas győzelemmé fordította, hiszen már a tűzszünet első napján több tízezer libanoni, főként délről elmenekült síik indultak útnak dél felé hatalmas oszlopokban, hogy visszatérjenek falvaikba és újjáépítsék őket. Ez az Ellenállásba vetett bizalmuk világos jele volt, hogy az majd meg fogja védeni őket, ha a tűzszünet nem tartana ki. De egyben a tömegbázis szerepét is mutatta, hogy az egyszerű ember felelősségének érzi, hogy így vegyen részt az ellenállásban, újjáépítse amit lehet és alapja legyen az ellenállásnak a következő küzdelemben. Ez egyben óriási kontrasztot mutat a határ túloldalával, ahol a telepek lakóinak többsége két hónap elmúltával sem tért vissza, hanem garanciákat és pénzügyi jóvátételt követelnek Tel-Avivtól.
Libanoniak tömegei tértek vissza már a tűzszünet első napján délre
A Ḥizb Allah az újjáépítést hangsúlyozva aknázta ki a helyzetet kiválóan. Már a tűzszüneti utáni első beszédében Na‘īm Qāsim főtitkár alapvetően azokra a csatornákra összpontosított, amelyeken keresztül segítik majd az embereket az otthonok és az infrastruktúra újjáépítésében. Azóta pedig ez a párt fő üzenete, sokkal inkább, mint a katonai eredmények, a veszteségek, vagy a politikai küzdelmek. Ez jól kutatja, hogy a Ḥizb Allah, mint mélyen gyökerező társadalmi mozgalom nagyon is érti a társadalmi bázis fontosságát.
Ez pontosan az a lecke, amit a szír állam nem értett meg. Damaszkusz szövetségeseivel együtt a háborút katonailag 2018-ban megnyerte, de kudarcot vallott abban, hogy előre gondolkodjon, újjáépítse az országot és elkerülje a társadalom szétesését. A 2018 utáni gazdasági háború, az arra adott elégtelen válasz és az elszegényedés végül elvezetett az összeomláshoz. Ha ma a Ḥizb Allah nem figyelne oda saját támogatóira, kiváltképp az egyszerű emberekre, pontosan azt az üzenetet küldené, hogy megfeledkezett róluk, áldozataik hiábavalóak voltak és végül fölöslegesen veszítettek el mindent. Azzal viszont, hogy minden újjáépítésre és ideiglenes szállásra adott csekken a “Legjobb embereknek” kifejezés áll, biztosítják a párt és támogatói kötelékének erősödését. Főként akkor, amikor a libanoni állam kifejezetten lassan mozdul az újjáépítéssel.
Összességében nézve az Ellenállás Szíriával valóban egy meghatározó tagot veszített. De egy erősen meggyengült tag hullott ki, ami az utóbbi időben több segítséget igényelt, mint amit adni adott. Tovább az tömb ideológiai üzenetének egyensúlyoznia kellett egy síi vallásállam és egy szekuláris arab állam között, ami most leegyszerűsödik. Az Ellenállás Tengelye most rendezi sorait, hogy azokra a frontokra összpontosítson, ahol egyelőre stabilan áll.
Az első küzdelem pedig, a Libanonon belüli állások megtartása pedig már meg is indult.