Sarī‘: A szaúdi katonai parancsnokságának bombázása Ádenben része annak a felállásnak, hogy bombázzák a mozgósításokat, bárhol legyenek is

Link

A Jemeni Fegyveres Erők hivatalos szóvivője, Yaḥyā Sarī ‘dandártábornok megerősítette, hogy bármilyen szaúdi katonai jelenlét jogos célpontnak számít a Jemeni Fegyveres Erők számára, bárhol is legyenek.

Október 15

A Jemeni Fegyveres Erők hivatalos szóvivője, Yaḥyā Sarī ‘dandártábornok azt közölte, hogy Szaúd-Arábia katonai műveleti parancsnokságának bombázása Ádenben része annak a felállásnak, hogy csapást mérnek a mozgósításokra, bárhol is legyenek. 

Sarī‘ megerősítette, hogy “a szaúdi ellenség” bármilyen katonai jelenléte jogos célpontnak számít a Jemeni Fegyveres Erők számára, bárhol is legyenek. 

A France Press forrásokat idézett Ádenben, melyek szerint legalább négy személyt öltek meg és több mint 10 megsebesült egy az “al-Ḥūtīk” által az ádeni elnöki palota elleni indított támadásban.

Sarī‘ korábban a szerdai napon bejelentette, hogy a szaúdi rezsim az ország elleni indított legutóbbi eszkaláció kezdete óta több mint 2350 légicsapást és rakéta támadást hajtott végre.

Ehhez kapcsolódóan Szaúd-Arábia tovább folytatja agresszióját. A Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság tárta fel, hogy a jemeni kórházak egyre nehezebben birkóznak meg a növekvő számú háborús sebesültek, “miközben a már amúgy is gyenge egészségügyi rendszer súlyos hiányokkal néz szembe az orvosi ellátások, dolgozók és ellátási specialisták tekintetében.

Továbbá a Jemeni Fegyveres Erők tovább folytatják jogos válaszlépésüket az agresszióra, miközben figyelmeztetik a nemzetközi légtársaságokat, a szakértőket, az állampolgárokat és az utasokat, hogy kerüljék el az utakat a szaúdi légtér és repterek irányába. Megerősítették, hogy mindezek nem biztonságosak, “kivéve Mekka és Medina szent övezeteinek légtereit”.

 

 

Kép: A Jemeni Fegyveres Erők hivatalos szóvivője, Yaḥyā Sarī ‘dandártábornok

 


سريع: قصف مقر العمليات الحربية للسعودية في عدن يأتي ضمن معادلة ضرب التحشيدات أينما كانت

المتحدث باسم القوات المسلحة اليمنية، العميد يحيى سريع يؤكّد أنّ أي وجود عسكري للسعودية يُعد هدفاً مشروعاً للقوات المسلحة اليمنية أينما كان

15 تشرين اول
قال المتحدث باسم القوات المسلحة اليمنية، العميد يحيى سريع، إنّ قصف مقر العمليات الحربية التابع للسعودية في عدن يأتي ضمن معادلة ضرب التحشيدات أينما كانت.

وأكد سريع أنّ أي وجود عسكري لـ “العدو السعودي” يُعتبر هدفاً مشروعاً للقوات المسلحة اليمنية أينما كان

ونقلت “فرانس برس” عن مصادر في عدن، بأن 4 أشخاص على الأقل قُتلوا، وأُصيب أكثر من 10، في هجوم صاروخي شنه “الحوثيون” على القصر الرئاسي في عدن.

وكان سريع قد أعلن، في وقتٍ سابق اليوم، شنَّ النظام السعودي أكثر من 2350 غارة جوية وهجوماً صاروخياً منذ بدء التصعيد الأخير على البلاد.

وفي سياق استمرار العدوان السعودي، كشفت اللجنة الدولية للصليب الأحمر أنّ المستشفيات في اليمن تكافح للتعامل مع العدد المتزايد من جرحى الحرب، “في حين يواجه النظام الصحي الضعيف بالفعل نقصاً حاداً في الإمدادات الطبية والعاملين والرعاية المتخصصة”.

وعليه، تواصل القوات المسلحة اليمنية ردها المشروع على العدوان، بالتزامن مع تحذيرها لشركات الطيران والخبراء والموظفين والمسافرين من مغبّة تسيير الرحلات باتجاه الأجواء والمطارات السعودية، مؤكدة أنها غير آمنة “باستثناء مطارات وأجواء المناطق المقدسة في مكة المكرمة والمدينة المنورة