https://www.almayadeen.net/news/politics/بزشكيان-يعلن-استشهاد-وزير-الاستخبارات-الإيراني-إسماعيل-خطيب
Mas‘ūd Pezeškiyān iráni elnök bejelenti Esmā‘īl Hatībzāde iráni hírszerzési miniszter és számos tisztségviselő mártírhalálát egy amerikai-izraeli agresszió során, megerősítve, hogy utuk még a korábbiaknál is nagyobb erő elé fog folytatódni.
Március 18
Szerdán Mas‘ūd Pezeškiyān iráni elnök bejelentette Esmā‘īl Hatībzāde iráni hírszerzési miniszter mártírhalálát egy keddi amerikai-izraeli agresszió nyomán.
Egy az X fiókjában tett bejegyzésében Pezeškiyān számos iráni tisztségviselőt búcsúztatott, akik merényletekben veszítették életüket, kifejezve mélységes bánatát az elvesztésük miatt.
Pezeškiyān azt közölte, hogy “az aljas merénylet elvette tőlünk drága kollégáinkat, Esmā‘īl Hatībzādet, ‘Alī Lārīğānīt, ‘Azīz Naṣīrzādet, számos családtagjukon és az őreiken túl”.
Az iráni elnök kifejezte legforróbb együttérzését az iráni néppel a kormány két tagja, az Iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkára, valamint számos katonai és tartalékos mozgósítási parancsnok elvesztése miatt, megerősítve bizodalmát, hogy “irányvonaluk még a korábbinál is nagyobb erővel fog folytatódni”.
Qālībāf: Az Iszlám Köztársaság folytatja útját a merényletkísérletek dacára is
A maga részéről az Iráni Egyeztető Tanács házelnöke azt közölte, hogy as-Sayyid Hatībzāde mártírhalála ismét megmutatja “Irán ellenségeinek alávalóságát és aljasságát”, megerősítve, hogy az iráni nép tisztában van vele, hogy a merényletek politikája nem fogja lezárni az utat a haladás elől.
Rámutatott, hogy “ennek a fának a szerkezete jó, nem egyéneken alapszik”, hanem egy mélyen gyökerező irányvonalban, amin az Iszlám Köztársaság tovább fog haladni a célzott támadási kísérletek dacára is.
Qālībāf megerősítette, hogy “ezek a mártírok szabadítják fel az Iszlám Forradalmat abból a zsákutcából, amit a cionista ellenség és az Arrogancia Egyesült Államai alkottak”. Kiemelte, hogy a mártírok alkotják a győzelem zálogát ebben a sorsdöntő küzdelemben.
As-Sayyid Esmā‘īl Hatībzāde 2021 óta dolgozott az iráni hírszerzési miniszteri poszton. Vallási és hírszerzési ember is, akinek hosszú tapasztalata volt a biztonsági és a bírói intézményeknél.
Ezt megelőzően számos posztot töltött be, melyek közt a legkiemelkedőbb a Bírói Hivatalban az adatvédelmi központ elnöksége, de dolgozott különböző biztonsági szerveknél is, melyek széleskörű tapasztalatot biztosítottak neki a hírszerzés és a belbiztonság terén.
‘Azīz Naṣīrzāde iráni védelmi miniszter még az Irán elleni közös agresszió első napján esett el, február 28-án, együtt a nemzet Legfelsőbb Vezetőjével, ás-Sayyid ‘Alī Hāmeneīvel és számos katonai vezetővel.
Ah iráni televízió kedden jelentette be az Iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkárának, ‘Alī Lārīğānīnak, fiának és számos őrének mártírhalálát egy amerikai-izraeli agresszió során.
Kép: Mártír Esmā‘īl Hatībzāde iráni hírszerzési miniszter
بزشكيان يعلن استشهاد وزير الاستخبارات الإيراني إسماعيل خطيب
الرئيس الإيراني مسعود بزشكيان، يعلن استشهاد وزير الاستخبارات إسماعيل خطيب وعدد من المسؤولين في عدوان أميركي-إسرائيلي، مؤكّداً أنّ نهجهم سيستمر بقوة أكبر من ذي قبل
18 آذار
أعلن الرئيس الإيراني مسعود بزشكيان، اليوم الأربعاء، استشهاد وزير الاستخبارات إسماعيل خطيب، بعدوان أميركي-إسرائيلي يوم أمس.
ونعى بزشكيان، في منشور على منصّة “إكس”، عدداً من المسؤولين الإيرانيين الذين ارتقوا في عمليات اغتيال، معرباً عن حزنه العميق لفقدانهم.
وقال بزشكيان، إنّ “الاغتيال الغادر أفجعنا بزملائنا الأعزاء إسماعيل خطيب، وعلي لاريجاني، وعزيز نصير زاده، إلى جانب عدد من أفراد عائلاتهم والفريق المرافق لهم”.
وتقدّم الرئيس الإيراني بأحرّ التعازي إلى الشعب الإيراني باستشهاد عضوين في الحكومة، وأمين المجلس الأعلى للأمن القومي، وعدد من القادة العسكريين والتعبويين، مؤكداً ثقته بأنّ “نهجهم سيستمرّ بقوة أكبر من ذي قبل
قاليباف: الجمهورية الإسلامية تواصل طريقها رغم محاولات الاستهداف
من جانبه، قال رئيس مجلس الشورى الإيراني إنّ استشهاد السيد خطيب يكشف مرةً أخرى “خبث ودناءة أعداء إيران”، مؤكّداً أن الشعب الإيراني يدرك أنّ سياسة الاغتيال لن تغلق الطريق أمام التقدّم.
وأشار إلى أنّ “الهيكلية في هذه الشجرة الطيبة لا تقوم على الأفراد”، بل على مسارٍ متجذّر تواصل فيه الجمهورية الإسلامية طريقها رغم محاولات الاستهداف.
وأكد قاليباف أنّ “هؤلاء الشهداء يحرّرون الثورة الإسلامية من المآزق التي يرسمها العدو الصهيوني والولايات المتحدة المستكبرة”، مشدّداً على أنّ الشهداء يشكّلون ضمانة النصر في هذه المعركة المصيرية.
وشغل السيد إسماعيل خطيب منصب وزير الاستخبارات في إيران منذ عام 2021، وهو رجل دين ومسؤول أمني يمتلك خبرة طويلة في المؤسسات الأمنية والقضائية.
كما تولّى قبل ذلك عدة مناصب، أبرزها رئاسة مركز حماية المعلومات في السلطة القضائية والعمل في أجهزة أمنية مختلفة، ما أكسبه خبرة واسعة في مجالات الاستخبارات والأمن الداخلي.
وكان قد ارتقى وزير الدفاع الإيراني عزيز نصير زاده، في اليوم الأول من العدوان المشترك على إيران في 28 شباط/فبراير الماضي، مع القائد الأمّة الشهيد السيد علي خامنئي وعدد من القيادات العسكرية.
وأمس الثلاثاء، أعلن التلفزيون الإيراني استشهاد الأمين العام للمجلس الأعلى للأمن القومي في إيران علي لاريجاني مع نجله وعدد من مرافقيه بعدوان أميركي-إسرائيلي
