Június 11-én az izraeli hadsereg ismételten Libanont bombázta és megölte a Ḥizb Allah négy tagját, köztük az egyik vezető frontparancsnokot, Ṭālib Sāmī ‘Abd Allaht, másnéven “al-Ḥāğ Abū Ṭālib“-ot. Ő eddig a legmagasabb rangú Ḥizb Allah parancsnok, akit Tel-Aviv meggyilkolt a Gáza elleni 2023 októberében kitört háború kezdete óta.

            Ez messze nem volt elszigetelt eset, hiszen a libanoni szervezet nagyon is aktívan támogatja az izraeli erők elleni palesztin ellenállást részben saját lehetővé téve, hogy az a Ḥizb Allah felügyelet alatt álló libanoni területekről saját akciókat hajtson végre, részben maga is keményen támadva az izraeli állásokat végig a hátár mentén. Mégpedig olyan keményen, hogy az izraeli katonai erők kénytelenek voltak kiüríteni az északi telepek és katonai állások többségét, bár messze nem az összeset. Másrészt viszont az izraeli erők folyamatosan keményen bombázzák Libanon déli részét, időnként a Ḥizb Allah állásait célozva. A két fel közti felörlő háborúnak ez a legutóbbi fejezete hasonló fordulóponthoz érkezett, mint Damaszkuszban az iráni nagykövetség izraeli lebombázása.

            Az eset óta az izraeli tisztségviselők nyilatkozatai megsokszorozódtak arról, hogy a háború második szakasza Libanon ellen zajlik majd, miközben a Gáza elleni háború véres holtpontra jutott és Netanyahu “háborús kabinetje” is összeomlott.

            Meglepő fordulatot jelentett azonban, hogy az izraeli fenyegetésekre válaszul június 18-án a Ḥizb Allah egy felvételt tett közzé, amit a “Hudhud (Búbos Banka)” nevű drónja készített Palesztina északi része és Hajfa kikötője fölött repülve át. A következő napon a Ḥizb Allah főtitkára, Ḥasan Naṣr Allah világosan jelezte, hogy a felvétel mit jelent, illetve, hogy a szervezet nagyon is készen áll a háborúra, ha ez következik.

            Úgy tűnik, egyik fél sem kész visszakozni. Minthogy pedig Netanyahunak elkeseredetten szüksége van a háború folytatására, a dolgok nagyon gyorsan elfajulhatnak. Bár látszólag az amerikaiak mindent megtesznek, hogy elejét vegyék a helyzet fokozódásának, a szélesebb körű háború kitörése október óta sosem volt ennyire közel.

 

Mekkora csorbát szenvedett a megítélés?

            A Gáza elleni immár 9 hónapja zajló háború egyik legfontosabb eredménye, hogy Tel-Aviv megítélése és kapcsolatai az arab világgal hatalmas csorbát szenvedtek. Méghozzá két fronton, katonai és politikai értelemben is.

            A Trump kormányzat hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy arab szövetségeseket biztosítson Tel-Avivnak, ezzel pedig megszűnjön kizárólagos függése az amerikai és nyugati utánpótlástól, a térségbe való beágyazódással fenntarthatóvá váljon. Az Emirátusok, Bahrein és Marokkó voltak a legfontosabb csatlakozók, de több jele is volt, hogy továbbiak is csatlakozni fognak. Szaúd-Arábia volt a leginkább emlegetett következő lépés. Ezzel párhuzamosan a folyamatnak nyíltan ellenálló arab államok sora egy pár államra zsugorodott, főleg kevés befolyással bíró országokra. Mindezt amerikai, főként gazdasági nyomás érte el és az a felfogás betonozta be, hogy Tel-Aviv katonailag legyőzhetetlen, az együttélésnek tehát nincs igazi alternatívája.

            Az abszolút katonai túlsúly képe azonban megtört. Nem kifejezetten az október 8-án történtek miatt, hanem sokkal inkább azért, mert közel 9 hónapnyi háború után az izraeli hadi gépezet erősen szenved attól, hogy nincs igazi terve a folytatásra és szinte működésképtelenné vált a folyamatos amerikai utánpótlás nélkül, beleragadt egy hosszú felörlő háborúba Gázában. Ez előrelátható volt, minthogy az egész izraeli katonai gépezet gyors, rövid, mindent ellenállást elsöprő háborúkra van tervezve, ami után tűzszünetet ér el. Egyszerűen nincs meg az emberállománya a hosszú felörlő háborúkhoz, minthogy a munkaerőre szükség van a gazdaságban, nincs meg az az ipari ereje, hogy hosszabb távon kitartson, főleg, ha a kereskedelem leáll és az utánpótlás akadozik.

            Jó ideig azonban a politikai érv sértetlen maradt, hogy a mostani időleges kudarc ellenére a kölcsönösen előnyös együttélés hosszútávú terve továbbra is megéri. Mostanra azonban a kapcsolatok annyira megromlottak, hogy például Marokkóban a normalizálás helyi elfogadottsága összeomlott, holott a folyamat talán legnagyobb győzelme éppen Marokkó volt.

            Egy másik érdekes jelenség, hogy mostanra nemcsak Algériában, de még Tunéziában is televíziós műsorok nyíltan kiállnak Libanon és Palesztina mellett, ami eddig nem volt általánosan megszokott.

            Ezek fontos jelzések, hiszen Tel-Aviv jobban elszigetelődött, mint akar tíz éve, a normalizálás előtt. Nincs meg a képessége, hogy egymaga egy még többet követelő hosszú háborút vívjon Libanonban, miközben az térségbeli helyzetét még tovább rontaná.

 

A búbos banka éles szeme

            Június 18-án a Ḥizb Allah katonai tudósítása a következő címmel tett közzé egy videót: “Mivel tért vissza a Búbos Banka?”

 

            A búbos banka, arabul Hudhud egy drón típus, amit Ḥasan Naṣr Allah sem akart pontosan felfedni. Bármi legyen is az, zavartalanul repült be az izraeli légtérbe, hosszú órákat töltött ott felvételeket készítve és sérülés nélkül tért vissza Libanonba.

            Állítólagosan a közzétett felvétel csak egy rövid részlet a Hudhud által készített több órás videókból, ami nemcsak nagyon pontos felvételeket tartalmaz Palesztina északi részéről és Hajfa kikötőjéről, de nagy pontossággal mutatja be a működő és az elhagyott épületeket azok minden minden funkciójának együtt. Vagyis a szervezetnek nemcsak felvételei vannak a térségről, hanem nagyon pontos és részletes ismeretei is.

            A felvétel szintén tartalmaz számos Vaskupola üteget is, ami azt mutatja, hogy az izraeli légvédelem nem látja, vagy nem ismeri fel ezt az eszközt. Ami eddig csak videókat készített, de akár sokkal fontosabb rakományt is vihetett volna. A videó mutatta a hajfai kikötőt is, az olaj- és a fegyverraktárakat, ami azt jelenti, hogy a Ḥizb Allah pontosan tudja hová kell lecsapnia az izraeli gazdaság és az izraeli utánpótlások fő kapuja megbénításához, miközben a déli kikötő Eilatban már gyakorlatilag nem működik.

            A Hudhud, az a tény, hogy sértetlenül tért vissza szinte szenzációt keltett az arab hírekben és bizonyította, hogy a Ḥizb Allah valóban nem csak vaktában lő ki rakétákat. Tudja hol vannak a kritikus célpontok, tudja mik azok és megvannak az eszközei, hogy el is érje azokat. Ezt Ḥasan Naṣr Allah szintén egyértelművé tette és azt mondta, hogy az utóbbi hónapok során arra összpontosítottak, hogy a határmenti megfigyelő rendszereket megvakítsák és megsüketítsék. Ennél fogva tehát az előretolt támaszpontok és repterek nem lesznek biztonságban, ami komoly aggodalom.

 

“Aminek meg kell érkeznie, már megérkezett”

            Egy másik érdekes részlete Ḥasan Naṣr Allah beszédének, hogy most először beszélt nyíltan arról, amivel mi ezen az oldalon már többször foglalkoztunk. Ez annak az oka, hogy Tel-Aviv miért tartotta fenn a Szíria elleni folyamatos bombázásokat, sőt fokozta is őket 2020 óta, holott a Damaszkusz elleni háború végeredménye addigra már teljesen világos volt. Tel-Aviv 2011-ben fogott bele ebbe az akcióba, hogy elérje a szír állam összeomlását, ami Szíria helyen egy sor kisebb, egymással marakodó államocska maradna, ezzel pedig a határ biztosítva lenne észak felől. Ez a kísérlet csak fokozódott azt követően, hogy Szíria feladta vegyi fegyvereit, az egyetlen visszatartó erőt a folyamatos nyílt agresszió ellen, ám az orosz beavatkozás után némileg enyhült. Majd aztán a Szíriában egyre növekvő iráni befolyásra hivatkozva, felkeltve ezzel Moszkva gyanúját, hogy kellemetlen riválisa akadt, az utóbbi években a bombázások ismét megszaporodtak.

            Mi ezen az oldalon már felvetettük, hogy az szíriai iráni jelenlét elleni küzdelem ürügye mögött a folyamatos és sokszor teljesen véletlenszerűnek tűnő bombázás igazi oka, hogy az izraeli vezetés tudta, vagy legalábbis erősen sejtette, hogy valami úton van Iránból a Ḥizb Allah felé.

            Most Ḥasan Naṣr Allah teljességgel igazolta ezt a forgatókönyvet, amit a “két háború közti csatának” nevezett, mely szerint Tel-Aviv valaminek a leszállítását akarta megakadályozni. Azonban világosan kimondta, hogy “aminek meg kellett érkeznie, már megérkezett”. Mi ez a küldemény? Érthető okokból pontosan nem mondta meg. Azt azonban megmondta, hogy a Ḥizb Allah precíziós rakétákkal bír, amiket fejlesztett is. Azoknak pedig megkezdte a helybeli gyártását. Azt is kijelentette, hogy a Ḥizb Allah szintén rendelkezik minden olyan drónnal, amire csak szüksége lehet, sőt azokat is gyártja. Az utóbbi hónapok felörlő háborúja azt mutatta, hogy a szervezetnek valóban megvan a technológiája és a kell utánpótlása, hogy egy hosszabb háborút megvívjon.

            Ḥasan Naṣr Allah azt is kijelentette, hogy a legújabb fegyveresek egy részét már kipróbálták, fejlesztették, vannak azonban eszközök, amiket még nem vetettek be. Ezt pedig arra utal, hogy “aminek meg kellett érkeznie” alatt nem támadó rakétákat értett. Így tehát az vagy fejlesztett hadihajók elleni rakétákat, vagy fejlett légvédelmet jelent. Ezen a ponton nehéz ezt megmondani, de bármi is legyen, és nyilván Tel-Avivban nagyjából sejtik is a választ, az elég aggasztó ahhoz, hogy Tel-Aviv hezitáljon.

            Azt is számításba kell vennünk, hogy a búbos banka felvétel és Ḥasan Naṣr Allah legutóbbi beszéde akkor érkezett, amikor Washington időlegesen késleltette katonai utánpótlását. Ami Netanyahuból hiszterikus reakciókat váltott ki, azt állítva, hogy ez a fennakadás aláássa az izraeli műveleteket Rafaḥban.

            Vagyis akkor, amikor a Ḥizb Allah azt jelzi, hogy kész a háborúra, kellő tartaléka és gyártási képessége van egy hosszabb háborúra, az izraeli hadsereg máris komoly hiányokkal néz szembe embererőben és utánpótlásban, nem képes tovább üzemelni a folyamatos utánpótlás nélkül az USA-ból.

            Ez ugyan nem feltétlen tartja vissza Netanyahut egy újabb háborútól, de megmagyarázza, hogy Washington – legalábbis látszólag – miért próbálja visszatartani.

 

Egy még aggasztóbb jelzés

            Ḥasan Naṣr Allah beszéde végén volt egy még fontosabb jelzés is a lehetséges háborúról, de ezúttal egyáltalán nem Tel-Avivnak címezve. A szervezet főtitkára Ciprusnak üzent, azt közölve, hogy a Ḥizb Allah tud arról, hogy az utóbbi években az izraeli haderő egyes Dél-Libanonra hasonlító terepeket használva a szigeten egy lehetséges újabb háborúra gyakorolt. Arról is, hogy ezeknek a gyakorlatoknak a célja, hogy ciprusi támaszpontokat és reptereket használjanak majd egy Libanon elleni hadjáratban, tudva, hogy az előretolt támaszpontokat és reptereket a hátárnál a Ḥizb Allah rakétái és drónjai el tudják érni.

            Ḥasan Naṣr Allah szerint a kérdést felvetették a libanoni vezetők a Bejrútba látogató ciprusi elnöknek, aki minden ilyen részvételt tagadott. Ennek ellenére a Ḥizb Allah főtitkára most nyíltan megfogalmazta, hogy háború esetén ezek a repterek és támaszpontok legitim célponttá válnak és Ciprust a háború résztvevőjének tekintik, hacsak Ciprus nem zárja le ezeket Tel-Aviv előtt. Ez az első alak alom, hogy a Ḥizb Allah nyílt fenyegetést fogalmazott meg egy olyan harmadik fél felé, amelyet általában nem tekintenek a háború részének.

            Az üzenet pánikot okozott Nicosiában és a ciprusi vezetők igyekeztek kijelenteni, hogy semmi esélye annak, hogy ciprusi területet, vagy létesítményt valaha is Libanon, vagyis a Ḥizb Allah ellen használnának. Főleg, mert ilyen esetben a ciprusi haderő nem lenne képes hathatós választ adni, de a poltikai szándék sincs meg arra, hogy a konfliktusba belekeveredjenek.

            Pontosan ettől furcsa ez az üzenet, tudván, hogy Ciprus nemcsak egy gyenge hadsereggel bíró EU tagállam, de nincs is abban a helyzetben, hogy komolyabb politikai nyomásnak ellenálljon, ha Washington, vagy London azt követeli, hogy ilyen akciókat engedjenek meg az izraeli erőknek. Mi tő,, még ha Nicosia ezt meg is tudná tenni, a szigeten két brit katonai támaszpont is van – mindkettőt használják az amerikaiak és időnként az izraeliek is – és ezek fölött Nicosiának semmi hatalma sincs.

            Az üzenet tehát többeknek szólt. Alapszinten figyelmeztette Ciprust, hogy ne keveredjen bele és legyen tisztában azzal, hogy minden együttműködésről tudnak Tel-Avivval és mérlegelik is azt. Másodsorban az üzenet Tel-Avivnak szólt, hogy nem gondolja, hogy egy szuverén ország mögé bújva a Ḥizb Allah nem csapna vissza. Ellenkezőleg, a szervezet kész teljeskörű háborút folytatni. Ez az izraeli vezetést nem feltétlen tántorítja el, talán még ki is használja, hogy más országokat is magával rántson politikai okokból a háborúba, de komoly nyomást válthat ki a szigetországban érdekelt felektől.

            Merthogy az üzenet Athénnak, Brüsszelnek és Londonnak is szólt, hogy bár eddig Ciprus érinthetetlen katonai támaszpontnak tűnt, ezúttal nem kímélik meg. Athén kiváló kapcsolatokkal bír Tel-Avivval, a mostani Jemen elleni háborúban is részt vett, de Ciprusnak különleges jelentőssége van számára. Brüsszelnek is át kell gondolnia, hogy bele akar-e sodródni egy ilyen háborúba, amikor a sokkal fontosabb ukrajnai háború sem ért még véget, sőt, számára egyre rosszabbra fordul. Ám az üzenet szól Londonnak is, hogy jobb ha vigyáz, mert egy ilyen háborúval olyan nagyra nőhet a szigeten az elégedetlenség, hogy a támaszpontok fenntartását szinte lehetetlen lesz igazolni. Így tehát a kérdés egyszerre Athénnak, Brüsszelnek és Londonnak: Mindez megéri? Vagy jobb elejét venni a ciprusi részvételnek?

            Sőt mi több, az üzenet Ankarának is szól, hiszen a sziget északi része gyakorlatilag egy török kliensállam. Igaz ugyan, hogy a szigetnek ez a része közvetlenül nem érdekelt ebben a kérdésben, de ha egyszer a rakéták elindulnak, nagyon nehéz lesz megakadályozni a “járulékos veszteségeket” és újra fellángolhat a feszültség. Amit Ankara nyilván nem akar megkockáztatni. Tehát jobb, ha nyomást gyakorol partnereire, hogy ne alakuljon ki egy ilyen helyzet.

            A Ḥizb Allah üzenete nagyon jelentős ügy, messze túlmutat a támaszpontok kérdésén. Eddig példátlan nemzetközi kihatása van. Ez azt mutatja, hogy eddig ugyan a Ḥizb Allah korlátozott háborút folytatott, nem fog meghátrálni. Felkészült a legrosszabbra, biztos az esélyei kapcsán, elég szilárdnak érzi a Libanonon belüli helyzetét és megvannak az eszközei ehhez a háborúhoz.