2024-ben szerte a világon szokatlan magas számú választást tartanak, amibe csak párat a legfontosabbak közül említve ott van az amerikai elnökválasztás, az európai parlamenti választások, vagy az orosz elnökválasztás.
Irán eredetileg nem tűnt jelentős pontnak ezen a listán pusztán egy kevésbé érdekes törvényhozási választással – feltűnően alacsony részvétel mellett -, csakhogy Ra’īsī elnök tragikusan hirtelen halála után az egyik olyan ritka példa lett, ahol nem is egy, hanem két jelentős választást is tartanak idén. Még így is, az alig három éve tartott legutóbbi elnökválasztási kampány alapján ítélve, nem tűnt különösebben érdekesnek. Még Iránon belül sem. A verseny viszonylag lefutottnak tűnt, ahol majd nyer az államapparátus egyik régi, megbízható konzervatív funkcionáriusa, amíg a következő érdemi elnökjelölt feltűnik.
Miután az Őrök Tanácsa több tucat jelöltből, akik közt mind a konzervatív, mind a reform táborból több kifejezetten nagy név is ott volt, pusztán 6-ot hagyott jóvá, és csak egy kevésbé fajsúlyos reformistát, a küzdelem lefutottnak tűnt. Főleg azután, hogy napokkal a június 28-án tartott első forduló után két jelölt a konzervatívok javára visszalépett.
Így állt elő aztán, hogy egy minden előrejelzés szerint unalmas június 28-i első fordulón hirtelen minden izgalmassá vált. Dőlt a papírforma. Annyira, hogy a július 5-én tartandó második forduló előtt nagyon is lehetséges, hogy Irán ismét egy reformista jelöltet választ majd elnöknek, mégpedig közel húsz év után valakit a klérus ön kívülről.
Vajon ez tényleg megtörténhet? Ha igen, mit fog jelenteni?
A meglepetés június 28-án?
Az konzervatívok és reformisták közti iráni politikai libikóka szokásai alapján, miután a mérsékelt reformbarát Rōḥānī elnök két ciklusa után 2021-ben a konzervatívok színeiben nyert Ra’īsī, szinte teljesen biztosnak tűnt, hogy akárki követi is az elhunyt elnököt, ugyanabból a táborból kerül majd ki. Ez két további komoly jelzés is erősítette aztán.
A törvényhozási és a – Legfelsőbb Vezetőt ellenőrző – Tapasztaltak Tanácsa választásai röviddel Ra’īsī elnök halála előtt a konzervatívok elsöprő győzelmét hozták, nem kis részben amiatt, hogy a reform tábor elkezdte bojkottálni a szavazást. A másik jelzés az volt, hogy az Őrök Tanácsa szinte minden jelentősebb reformista elnökjelöltet elutasított, köztük Rōḥānī elnökhelyettesét, Ğahāngīrīt, vagy a három éve egyetlen reformistaként felfogható Hemmatīt is. Csupán egyetlen nem túl jelentős pályázó, Mas‘ūd Pezeškiyān szívsebész maradt versenyben a reform oldalon, ami leginkább egy olcsó gesztusnak tűnt. Főként annak tükrében, hogy ellen a jelenlegi parlamenti házelnök Qālībāf, valamint a korábbi nukleáris főtárgyaló Sa‘īd Ğalīlī indult, akik mindketten a nomenklatúra megbízható és elkötelezett tagjai. Az igazi kérdésnek tehát az tűnt, hogy Qālībāf, vagy Ğalīlī tör majd előre, és hogy vajon tud-e majd valamelyikük már az első fordulóban abszolút többséget nyerni. Ezt a képet erősítették a pletykák, hogy egyikük majd az utolsó pillanatban visszalép a másik javára, miután két konzervatív jelölt már visszalépett. Ez végül aztán nem történt meg.
Aztán június 28-án pénteken az eredmények minden várakozást borítottak. Pezeškiyān 10.4 millió szavazatot kapott, Ğalīlī 9.4 milliót, Qālībāf alig 3,3 milliót, míg az egyetlen klerikális jelölt Pūr-Moḥammadī csak 200 ezret. Mindez pedig alacsony, alig 40%-os részvétel mellett, ami közel azonos az idei parlamenti választások részvételével. Azon pedig a konzervatívok taroltak, míg a reformisták bojkottra szólítottak fel. Vagyis úgy tűnik, hogy nagyjából ugyanaz a választói kör szavazott bizalmat Pezeškiyānnak, ami amúgy a gépezet tömegbázisát jelenti és a konzervatívok felé hajlik. Ebből pedig jogosan feltételezhető, hogy az esélyt megérző reform tábornak komoly tartalékai vannak.
Ami igazán meglepő az nem kifejezetten maga az a tény, hogy Pezeškiyān nyerni tudott, hanem, vagy, hogy ez nem volt szűk győzelem. Sokkal inkább az, hogy ez megtörténhetett. Június 28-án a szavazást háromszor is meghosszabbították, pedig az államvezetés már érezhette, hogy a helyzet a várakozásokhoz képest változóban van. Ennek ellenére szombaton az eredmények hamar beérkeztek, vagyis a vezetés nem illetődött meg, nem voltak érdemi kísérletek a kialakult helyzet “becsomagolására”.
A mások meglepő eredmény, hogy bár Ğalīlī és Qālībāf gyakorlatilag ugyanazt testesítik meg, a nomenklatúra egy szürke pártmunkását, az utóbbi nagyobb tapasztalattal bír, több érdemi vezető pozíciót töltött be és összességében többet szerepel a köztudatban, mégis sokkal rosszabbul szerepelt. Ők már 2013-ban is indultak egymás ellen az elnöki posztert, amikor Ğalīlīról beszéltek úgy, mint a konzervatív tömb elsőszámú jelöltje és Hāmeneī Legfelsőbb Vezető kifejezett kedvence. Abban az évben viszont Ğalīlī nemcsak nem nyert, Rōḥānī elnök már az első fordulóban abszolút többséget szerzett, hanem messze Qālībāf mögött lett harmadik. Azóta pedig nem töltött be érdemi állami tisztséget, visszavonult egy másodlagos pártpozícióba ugyanabban a pártban, ami aztán 2013 után Ra’īsīt támogatta. Vagyis Ğalīlī talán maga mögé tudta állítani Ra’īsī támogatói többségét, minthogy ugyanaz a párt jelölte most, Iránban a pártoknak sokkal kisebb jelentősége van, mint a személyes kapcsolatoknak és karizmának.
Úgy tűnik tehát, hogy az egyetlen reformista jelölt meg tudta nyerni az első fordulót és a második körre az elvileg népszerűtlenebb konzervatív jelölttel maradt szemben. Hogyan tudta ezt elérni? Nyerni tud-e? Mit jelentene pedig mindez?
A siker kulcsa
Röviden összefogva, Pezeškiyān sikerét két dolog érte el. A szerény, őszinte személyiségkép és a körülötte álló személyek, a csapata.
Meglepő lehet az Iránt kevéssé ismerők számára, de itt a hagyományok szerint a választások első fordulóját megelőzően mind a 6 jelölttel hosszú vitákat szerveztek, mind együtt, egymással szemben megvitatva egy sor témát, mind egyesével két segítő kíséretében három szakértővel szemben, mint egyfajta vizsgáztatás.
Ennek során Pezeškiyān nagyon alapvető üzentekre fókuszált, mint az emberek alapvető megélhetési problémái, a vallási és etnikai kisebbségek helyzetének javítása, a nők helyzetét övező kérdések enyhébb kezelése, vagy az internet filterezésének lazítása. Ami az összetett levezetésekkel operáló társaikhoz képest kifejezetten frissen hatott. Ám valahányszor kifejezett technikai, jogi kérdésekre kellett válaszolnia, főként a külügyek terén, nyíltan elismerte, hogy ezeket a kérdéseket meghagyja szakértőinek. Ebben pedig a lehető legjobb segédekre hagyatkozott, főként az egyéni vita során. Itt Rōḥānī ikonikus külügyminisztere, Moḥammad Ğavād Ẓarīf, valamint annak moszkvai nagykövete mellett tűnt fel.
Ezzel kiválóan kiegyenlítette, hogy bár ő maga nem kifejezetten ismert, vagy jelentős, olyan személyekkel kötötte össze magát és stábját, akik népszerűek és már bizonyítottak. A kampány során pedig egyre több kép jelent meg barátságáról Hātamī korábbi elnökkel.
Az emberi vetület
Nyerhet-e Pezeškiyān? Alig két hete a válasz igen egyértelműnek tűnt, mégpedig, hogy nem. Az sem volt várható, hogy ott lesz a második fordulóban, nemhogy az, hogy megnyeri az elsőt. Most azonban, hogy itt tart, több tényező is neki kedvez.
Először is, hogy egyfajta “kívülállóként” tűnik fel. Bár korábban volt egészségügyi miniszter, az húsz éve volt, meg Hātamī elnök alatt. Jelenleg pedig parlamenti képviselő, de az utóbbi években nem töltött be érdemi állami pozíciót és nagyrészt megmaradt orvosi hivatása mellett. Vagyis ellentétben Ğalīlī-vel, nem kifejezetten politikus, sokkal inkább tűnik egy szakma képviselőjének.
A másik ilyen tényező, hogy miután éveken keresztül szűkítették a reform tábor mozgásterét, most végre megint van egy meggyőző reformista jelölt, aki a választási viták során nagyon egyszerű nyelvezettel a közemberek napi problémáit tudta előtérbe állítani és figyelmet kapott. Az első forduló előtt talán kevesen hittek benne igazán, de most, hogy a második körbe bejutott, pont a 2013 óta gyakorlatilag eltűnt, nem szavazó választói csoport állhat mögé.
Továbbá ott van a 2005-ös elnökválasztás tanulsága, amikor az akkor nem túl ismert Aḥmadīnežād jutott a második körbe a korábbi elnök Rafsanğānī ellenében. Bár akkor Aḥmadīnežād nem tűnt esélyes jelöltnek – az első fordulóban is csak 20%-ot kapott -, a második fordulóban 63%-os földcsuszamlásszerű győzelmet aratott. Sokan viccből szavaztak rá, de komoly tömegek kifejezetten Rafsanğānī ellen támogatták, aki nagyon népszerűtlen volt, míg Aḥmadīnežād a maga sajátos módján megnyerő tudott lenni a maga éles cinizmusával és nagyon egyszerű retorikájával.
Ugyanez a helyzet most Pezeškiyānnak kedvezhet most, mivel a reform tábor talált egy jelöltet, aki bejutott a második körbe, aki meg tudta fogni az egyszerű embereket és az ellen a Ğalīlī ellen méreti meg magát, aki az állami bürokrácia kifejezett megtestesülése. Márpedig a mostani államapparátus belső megítélése történelmi mélyponton van.
Két tűz között
Az iráni államvezetésnek megvan az a szokása, hogy meghajlítja a szabályokat, akár még az eredményeket is, bár messze nem a Nyugaton hangoztatott szinten. Most azonban dilemma előtt áll, hogy mi is kívánjon jobban a most pénteki választásokon, belenyúljon-e, és ha igen melyik irányba.
Ez teljesen nyilvánvaló volt a július 1-én tartott első közvetlen vitában Pezeškiyān és Ğalīlī között, amikor a legelső kérdés az volt, hogy a két jelölt hogyan érne el nagyobb részvételt a szavazáson, miután mind a parlamenti, mind az elnökválasztás első fordulója során a részvétel csupán 40% volt. Ami Irán esetében mélypont. Az adott válaszoktól függetlenül ebben az a fontos, hogy ezt a vitát is egy állami csatornán tartották, vagyis ez elsődlegesen magának az államvezetésnek volt a kérdése a jelöltek felé. Itt látszik a dilemma.
Ha egy olyan reformista jelöltet, aki mellett ott áll az utóbb négy évtized reform mozgalmának több vezető tagja – legalábbis azok, akik azóta nem váltak közellenséggé -, aki kifejezetten nyíltan kritizálja a fennálló helyzetet hagynak indulni és még nyerni is, az biztosan növeli a szavazási részvételt. Ez segíti orvosolni a társadalom megosztottságát az utóbbi évek tüntetéshullámai és gazdasági nehézségei után. De ennek ára, hogy a Ra’īsī kormányzat nem folytathatja, ami burkolt elismerése annak, hogy voltak hibák. Egyben ez megalázó vereséget jelent a rendszer egyik “kedvence” számára. Ez pedig elég kínos kilátás a konzervatívok számára, akik most kezükben tartják a parlamentet.
A másik lehetőség, hogy minden elképzelhetőt elkövetnek Ğalīlī győzelme érdekében, amivel a Ra’īsī kormány gyakorlatilag folytatódik a néhai elnök pártjának egyik fő tagja vezetése alatt, aki a Legfelsőbb Vezető személyes támogatottja. Ezzel a konzervatívok abszolút kézben tartanák az államvezetést. Ez azonban még inkább elidegenítené a lakosságot a választásoktól. Vagyis négy év múlva még kínosabb részvételi arányokkal lehet majd számolni, ami aláássa majd az egész politikai rendszer legitimitását. Márpedig ez most kifejezett prioritás. Mindkét forgatókönyvnek megvan a maga logikája, de összességében az állam érdeke sokkal inkább áll az egyik jelölt mellett.
Innen nézve valóban reálisnak tűnik, hogy annak ellenére, mennyire képtelennek tűnt ez még pár hete, Mas‘ūd Pezeškiyān szívsebész megnyeri a választásokat és nagyon rövidre vágja ezt a konzervatív ciklust.
Nagy változás van a levegőben?
Nagyon is valószínű volt, hogy bárki nyer is a mostani választáson, az előző kormány meghatározó emberei helyükön maradnak a következő elnökválasztásig, amikor egy teljesen új apparátus lép hivatalba. Ez egy konzervatív elnök mellett szinte biztos volt, egyszerűen folytatva, amit Ra’īsī megkezdett. Most viszont egy reformista elnökkel mindez már vélhetően változik.
Ebben az esetben a kiemelt tárcákat új emberek veszik át. Ezért volt Pezeškiyān kampánya ennyire hatékony és beszédes. Egyrészt távol tartotta a kampányban végig magát minden olyan kérdéstől, amihez láthatóan nem ért, nyíltan ki is mondva, hogy ezeket a megfelelő szakemberekre kell bízni, másrészt viszont folyamatosan a korábbi kormány emblematikus és sikeres tagjaival mutatkozott, mint amilyen a korábbi külügyminiszter Ğavād Ẓarīf. Ezzel pedig jelezte, hogy a stáb egy esetleges győzelem után kész. Most, hogy ez a győzelem esélyessé vált, ki lehet mondani, hogy a Rōḥānī kormány vezető tagjai térnek majd vissza, beépítve a Ra’īsī kormány néhány sikeres tagját.
Ezzel a külpolitika újabb fordulatot kap, amiben ismét nagyobb hangsúlyt kap az atommegállapodás megmentése, a szankciók megállapodásos feloldása, vagy megkerülése, miközben Ra’īsīnak a térségben elért eredményeit nem adnák fel. Belsőleg pedig, amint erre Pezeškiyān többször nyíltan utalt, valamiféle nagyobb megbékítési program indul majd, amiben a szociális problémákat legalább megpróbálják jóléti intézkedésekkel kezelni, háttérbe szorítva a keményebb módszereket.
Ezt a forgatókönyvet valószínűvé, sőt a konzervatív klérus számára elfogadhatóvá teszi, hogy most a parlamentben abszolút többségük van. Ahhoz nem fért kétség, hogy a Rōḥānī számos sikert ért el, a főt kritikát vele szemben bizonyos kezdeményezések okozták. Amiken akkor, pont mint a nukleáris alku esetben, azért lehetett keresztülvinni, mert ehhez volt kellő támogatás a kormány mögött. Most ilyesmiről szó sincs. Azzal, hogy a konzervatív tábor ellenőrzése alatt tartja a törvényhozást, a kormány nem mehet túl messzire. Ezzel egy ilyen kormány elfogadható, hiszen azt “felügyelet alatt lehet tartani”.
Ğalīlī győzelme a Ra’īsī kormány folytatását jelentené, csak kevésbé karakteres vezetés alatt. Ugyanakkor Pezeškiyān megválasztása elsősorban lelkileg jelentene nagyon nagy változást és javítaná a közhangulatot, meg ha nem is kitörő mértékben. A belső változások nem lennének gyökeresen, hiszen a konzervatívok parlamenti túlsúlyával a nagyobb, vagy vitás változásokat meg lehetne gátolni, az ország gazdasági körülményei pedig kifejezetten a szankciók miatt nagyrészt adottak. Azonban elég lenne a belső feszültség oldásához, lehetőséget adva bizonyos reformokra. Hamarosan kiderül, melyik irányba indul Irán.