Iráni külügyminisztérium: Ra’īsī Törökországba és Szíriába fog látogatni, miután mindkét országtól meghívást kapott.

https://www.almayadeen.net/news/politics/الخارجية-الإيرانية:-رئيسي-سيزور-تركيا-وسوريا-بعد-تلقيه-دعوة

Forrás: Ügynökségek               2023 január 09 11:46

Az iráni külügyminisztérium bejelenti az iráni elnök, as-Sayyid Ebrāhīm Ra’īsī készségét, hogy Törökországba és Szíriába látogasson, miután mindkét országtól meghívást kapott. 

Hétfőn az iráni külügyminisztérium bejelentette, hogy tervezés alatt áll egy jövőbeli látogatás az iráni elnök részéről Szíriába és Törökországba.

Az iráni külügyminisztérium szóvivője, Nāṣer Kan‘ānī egy sajtótájékoztatón azt közölte, hogy “zajlik a tervezése egy látogatásnak az iráni elnök részéről Szíriába és Törökországba, miután meghívást kapott erre mindkét országból”.

Hozzátette, hogy “a Teherán és Damaszkusz közötti kapcsolatok a legmagasabb szinten vannak”, illetve, hogy Irán támogatja Szíria szuverenitását, függetlenségét és területi egységét. Mindez egy vasárnapi telefonbeszélgetés alapján Ḥosseyn Amīr ‘Abdollahiyān iráni külügyminiszter és szír kollégája, Fayṣal Miqdād között.

Közel 4 éve az első látogatás iráni elnöktől Törökországba

A török elnöki hivatal szóvivője, Ibrahim Kalin már múlt kedden bejelentette, hogy Ebrāhīm Ra’īsī iráni elnök a következő hetek során Ankarába fog látogatni, mely egy iráni elnök részéről közel 4 éve az első látogatás lesz Törökországba.

Kifejtette, hogy “Ra’īsī már a múlt hétre tervezte, hogy Törökországba látogat, de a programja ezt nem engedte meg neki”.

Meg kell említeni, hogy az előző iráni elnök, Ḥasan Rōḥānī 2019 közepén látogatott el a török fővárosba, Ankarába, hogy részt vegyen Irán, Oroszország és Törökország vezetőinek csúcstalálkozóján a szír válságról. Ugyanakkor Recep Tayyip Erdoğan török elnök utoljára 2022 júliusában látogatott Teheránba, ahol Ebrāhīm Ra’īsī elnök fogadta és a két ország közti kapcsolatok erősítését tárgyalták.

Érdemes rámutatni, hogy Iránt és Törökországot gazdasági és politikai kapcsolatok kötik össze, dacára annak, hogy álláspontjuk eltér egy sor kérdésben, így a Szíriába zajló küzdelemben, vagy az Azerbajdzsánnal ápolt kapcsolatban.

 

 

Kép: Ebrāhīm Ra’īsī iráni elnök

 


الخارجية الإيرانية: رئيسي سيزور تركيا وسوريا بعد تلقيه دعوة من البلدين

المصدر: وكالات                09 كانون الثاني 11:46

وزارة الخارجية الإيرانية تعلن استعداد الرئيس الإيراني السيد إبراهيم رئيسي لزيارة تركيا وسوريا بعد تلقيه دعوة لزيارة البلدين 

أعلنت وزارة الخارجية الإيرانية، اليوم الإثنين، أنّه يجري التخطيط لإجراء الرئيس الإيراني زيارة مرتقبة إلى سوريا وتركيا في المستقبل.

وقال المتحدث باسم الخارجية الإيرانية، ناصر كنعاني، في إفادة صحافية إنّه “يجري التخطيط لزيارة سيقوم بها الرئيس الإيراني إلى سوريا وتركيا بعد تلقيه دعوتين لزيارة البلدين”.

وأضاف أنّ “العلاقات بين طهران ودمشق هي على أعلى مستوى”، وأن إيران تدعم سيادة سوريا واستقلالها ووحدة أراضيها، وفق المحادثة الهاتفية بين وزيري الخارجية الإيراني حسين أمير عبد اللهيان ونظيره السوري فيصل المقداد، يوم أمس الأحد.

أول زيارة لرئيس إيراني إلى تركيا منذ نحو 4 سنوات

وكان المتحدث باسم الرئاسة التركية إبراهيم كالين، قد أعلن الثلاثاء الماضي، أن الرئيس الإيراني إبراهيم رئيسي، سيزور أنقرة خلال الأسابيع المقبلة، وذلك في أول زيارة لرئيس إيراني إلى تركيا منذ نحو 4 سنوات.

وأوضح أنّ “رئيسي كان يعتزم زيارة تركيا الأسبوع الماضي لكن برنامجه لم يسمح له”.

يذكر أن الرئيس الإيراني السابق حسن روحاني زار العاصمة التركية أنقرة منتصف عام 2019 للمشاركة في قمة بين قادة إيران وروسيا وتركيا للتشاور حول الأزمة السورية. في حين كانت آخر زيارة للرئيس التركي رجب طيب إردوغان إلى طهران في تموز/يوليو 2022 حيث استقبله الرئيس الإيراني إبراهيم رئيسي وبحثا تعزيز العلاقات بين البلدين.

يشار إلى أنه تجمع إيران وتركيا علاقات اقتصادية وسياسية، برغم تباين مواقفهما في العديد من الملفات، ولا سيما بشأن النزاع في سوريا، والعلاقات مع أذربيجان