Kitört ismét a háború Palesztinában és a gázai övezet körül, mégpedig a 2008-as, 2009-es brutális hadműveletek óta nem látott szinten. Ami az elején még csak egyhe, de hasznos provokációnak tűnt, abból sokakat meglepő háború alakult. Meglepte többek között a mostani izraeli vezetést is. Mégpedig azért, mert a palesztinok ezúttal sokkoló szinten képesek voltak visszaütni.
Ami elsőre egy egyszerű trükknek tűnt, az hamar káoszba torkollott az izraeli megszállás alatt lévő területek számos pontján. Sok helyen az állam, mint olyan, egyszerűen napokig megszűnt létezni, ahogy önjelölt szabadcsapatok alakultak és elkezdtek egymásnak esni.
Mostanra az események visszatértek a maguk megszokott, elképesztően lelketlen kerékvágásába. Az izraeli állami hatóságok elkezték újra irányítás alá venni a legtöbb területet, illetve elborzasztó hadjáratot indítottak a legkönnyebb célpont, Gáza ellen. A szokásos brutalitás május 15-re már a városban működő sajtóközpontot is elérte, ahogy olcsó próbálkozásként Tel-Aviv megpróbálja megállítani a híreket Gázából.
Dacára annak a meghökkentő szintnek, ahogy a palesztinok képesek voltak visszavágni és sorozatos rakétacsapásokat mérni – megszégenyítve az izraeli légvédelmet -, a végeredmény aligha lehet kétséges. Azonban egyik fél sem kész még visszakozni. Az izraeliek azért nem, mert meglepték őket és a katonai és a politikai vezetés egyaránt megszégyenült. Végtére is, miközben elvileg kiterjedt háborút folytatnak Szíriában – ahogy ők nevezik – az ottani iráni jelenlét ellen, s miközben minden lehetséges módon provokálják Iránt, egy hozzájuk sokkal közelebb eső fronton több ezer nagyon is hatékony rakétát sikerült felhalmozni. Ám a palesztin fél sem kész egyelőre megalkudni.
Eleddig minden közvetítési kísérlet kudarcot vallott. Főként, mert egyelőre egyik fél sem kész visszakozni. De miért van ez? Miközben ma egyedül a palesztinok aligha fordíthatják meg az helyzetet, az izraeli hadigépezet sem kész egyelőre bevonulni Gázába.
Az ok, messze túl a háborún és a brutalitáson, kijózanítóan egyszerű. Politika. Választások jönnek mind a két oldalon. Így tehát idén kora nyáron extrém kampányszezon indult a Szentföldön.
A lavina megindul
Mint a legtöbb közel-keleti konfliktus esetében, főként Palesztinában, a háborút kiváltó közvetlen okok hamar feledésbe merülnek, majd később az elképesztő veszteségek fényében átsiklanak rajtuk. Ezért aztán idővel minden fél a maga forgatókönyve szerint emlékszik vissza az eseményekre, melyeken aztán már mindenki átlép. Részben azért, mert összetettek, s részben azért mert teljesen egyértelmű, hogy ezek csak a háború kiváltó okai voltak, de nem annak valódi lényege.
Ez volt a helyzet a 2006-os háborúval az izraeli hadsereg és Libanon között, vagy a 2008-09-es és a 2014-es gázai háborúkkal, melyek mind olyan okok miatt indultak, amikre ma már senki sem nagyon emlékszik. Ennek ellenére az okoknak mégis van jelentőségük, mert megmutatják ennek az egyre gyorsabban elszabaduló küzdelemnek a valódi természetét. Megmutatkozik, hogy mindez nem a kis dolgokról szól, hanem teljes folyamatok csapnak most össze.
Minden a – Szaladin szultán udvari orvosa után elnevezett – Šayh Ğarrāḥ negyeddel kezdődött Kelet-Jeruzsálemben, alig egy kiométerre az óvárostól. Az 1800-as évekig ez egy semmi kis falu volt, amikor az oszmán kor vége felé egy csendes felkapott külvárossá nőtte ki magát egy szinte teljesen muszlim lakossággal.
1948 után a terület épp a jordán és az izraeli befolyási övezetek közti határra került, de világosan az arab oldalra. Azóta azonban Jeruzsálem erősen kinőtte magát, ahogy ez a negyed is, nagyban nyugatabbra eső területekről jövő menekültekkel. Napjainkban a terület egyike Jeruzsálem negyedeinek, pont a Kelet- és Nyugat-Jeruzsálem közti határ keleti oldalán. Ám az évtizedek óta tartó gyakorlati izraeli irányítás miatt ennek a határnak egyre inkább csak elvi jelentősége van.
A 2000-es évek elejétől fogva Šayh Ğarrāḥ egyike lett a megannyi “csatatérnek” a két egymással küzdő közösség között, illetve a Kelet-Jeruzsálembe való izraeli beszivárgás egyik helyszíne lett. Izraeli hatóságok számos telepet építettek Šayh Ğarrāḥ közvetlen közelébe, miközben egy sok keresetet indítottak a palesztin lakosok kiköltöztetésére, hogy aztán az ingatlanokat az igényekkel fellépő zsidó telepesek kapják meg. S minthogy számos ilyen igény alapja még az oszmán korra megy vissza, az ügy tele van ellentmondásokkal.
2021 május elején az Izraeli Legfelsőbb Bíróság a telepesek javára döntött az egyik ügyben és elrendelte hat család kitelepítését. Minderre nagyon feszült körülmények közt került sor, úgy Palesztinában, mint az egész térségben. Itt pedig mind az izraeli államvezetés, mind a telepesek viselkedése nagyon beszédes, hogy ez csak egyike a kicsi, helyi küzdelmeknek, ahogy a telepesek lassan, de biztosan szorítják ki a palesztinokat. Szinte azonnal a bírósági ítélet után heves harcok törtek ki. Ez megintcsak nem új, de a politika azonnal beleavatkozott. S ahogy ez már csak lenni szokott, pont az ügy kárára.
Az összacsapások és az elszabaduló erőszaktól való félelem miatt szigorú rendszabályok léptek életbe Jeruzsálemben. Lezárták az óvárosba vezető letöbb bejáratot és utat. Végül még magát az al-Aqṣā mecsetet, az iszlám világ harmadik legszentebb helyét is rendszabályok alá vették az izraeli biztonsági erők és megtiltották a belépést a híveknek, vagy megtámadtak a mecsetből távozókat.
Az időzítés nem is lehetett volna rosszabb, ami már magában is utal arra, hogy a történtek java szándékos volt. Mindez a Ramadán, a muszlim böjti hónap végén történt, amiben a Sziklamecsetnek kiemelt szerepe van az egész muszlim világ, és nemcsak a palesztinok számára. Főként, mert május 7-én volt Jeruzsálem Nap, a palesztinokra való emlékezés és a velük való szolidáris napja. Ez valójában egy viszonylag új emléknap, amit egykor Iránban Homeīnī imám vezetett be a palesztinok iránti támogatás kimutatására, s erre a szolidaritás napjaként Ramadán utolsó napját jelölte ki. Ennek az eseményeknek Iránon és szövetségesei körén túl korlátozott visszhangja van, ám a jelenlegi feszült viszonyok közepette mégsem volt közömbös.
Napok alatt elképesztő erőszakhullám tört ki az izraeli biztonsági erők és a palesztin muszlimok között Jeruzsálemben Šayh Ğarrāḥ ügye és az al-Aqṣā mecset miatt, mely utóbbi egyéb iránt még ma is jordán törvényi és morális felügyelet áll. Ámbár komoly félelmek veszik körbe az al-Aqṣā mecsetet már évtizedek óta, mert szélsőséges csoportok a mecsetet védő kiváltságok eltörlésére, egyenesen a mecset lerombolására törekszenek, hogy aztán a helyén felépítsék az új Templomot. Bár Tel-Aviv hivatalosan tagadja a vádat, miszerint a mecset lerombolását fontolgatja, a félelem nagyon is valóságos. Így tehát minden összecsapás körülötte automatikusan és elkerülhetetlenül óriasi politikai következményeket vált ki. Ezek egyáltalán nem alaptalan félelmek, amint az pár nappal az összecsapások kitörése után meg is mutatkozott. A harcokban a mecset körüli liget több fája kigyulladt, telepesek százai pedig harsányan ünnepelték a Templom-hegyen a pusztítást.
Aztán minden elszabadult
Amint az ilyen videók óriási felháborodást váltottak ki az interneten, elszabadult a pokol az izraeli ellenőrzés alatt álló területeken. Nemcsak a hatóságok csaptak össze a palesztinok tüntetőkkel, de a vegyes lakosságú területek javán önjelölt erőszak csoportok alakultak mind a két oldalon és a maguk kezébe vették az ügyeket. Hiretelen az izraeli biztonsági erők olyan túlterheltek lettek, hogy az erőszakot nem lehetett csillapítani. Május 11-re kitört a háború és nemcsak a “belső” fronton, ugyanis a Ḥamās, az al-Qassām Brigádok és számos további palesztin ellenállási szervezet kiterjedt rakétahadjáratba kezdett. Ezek még Tel-Aviv belőle részét is elérték, majd május 14-én találat érte Askelont és kigyulladt az olajfinomító.
Ezzel Tel-Aviv számolt is, csak nem ezen a szinten, amikor százával indítják a rakétákat napi több hullámban, s főleg nem úgy, hogy ezek még sikerrel is járnak. Bármi legyen is az oka, a híres Vaskupola rendszer csúnyán leszerepelt a rakéták megállításában. Nem azért, mert nem üzemelne. A rendszer a Gázából kilőtt rakéták nagyobb részét felfogja, de egyszerűen elégtelen, hiszen sok töltet keresztüljut. Még izraeli elemzők is elismerték, hogy a Ḥamās sikerrel meglepte Tel-Avivot és az izraeli irányítású területek jórészén meg tudta akasztani a mindennapi életet. Ez pedig alig egy hónappal azután történik most, hogy Szíria sikerrel mutatta meg mennyire hasztalan a Vaskupola. Ez az a rendszer a másik két légvédelmi üzem mellett, aminek az izraeli ellenőrzés alatt álló minden területet minden körülmények között meg kellene tudnia védeni. Óriási összegeket költöttek ezekre a programokra, amik bármilyen, még egy esetlegesen Iránnal folytatott háború esetén is teljes védelmet ígértek. Egy hónapja Szíria jutott keresztül rajta, most pedig a korlátozott eszközökkel küzdő palesztinok tettek nevetségessé.
Ettől a ponttól fogva, függetlenül a meglepő palesztint találatoktól, amik még mindig zajlanak, elszabadult a háború a maga “szokásos” útján. Az izraeli hadsereget mozgósították és a legtöbb helyi zavargást a kevert területeken leverték, miközben a légierő halálos bombázásba kezdett Gáza ellen. A támadás, ami a legnagyobb nemzetközi felháborodást kiváltotta május 15-én történt. Ekkor az izraeliek lerombolták Gázában azt az épületet, ami a legtöbb nemzetközi sajtóirodának, köztük az al-Jazeerának is otthont adott.
Ennek oka, hogy sokan úgy tartják, az izraeli vezetés el akarja hallgattatni ennek az új háborúnak a vérfagyasztó részleteit taglaló híreket. A sokkoló részletekkel tele van máris a világsajtó és itt nem is akarunk elveszni bennük. Sokkal fontosabb ügyekre kell rámutatni. Nagyon beszédes ugyanis, hogy a már sokszor elpróbált forgatókönyv szerint Egyiptom – majd aztán Amerika is – tűzszüneti közvetítésben kezdett a felek között, amit május 14-én Tel Aviv elutasított. Ám most a Ḥamās sem sietett megállítani a háborút vagy akar alkuba bocsátkozni. Jó oka van ennek a háborús vágynak.
A háborúnak ezen a ponton már nincs célja, hiszen egyik oldal sem nyerhet sokat a folytatásból a kiterjedt pusztításon túl. A palesztin oldal sokáig már biztosan nem tudja fenntartani a rakétaesőt, azon túl pedig nem remélhet sokat, hogy pánikot kelt egy ideig az izraeli lakosságban, illetve némi hatást gyakorol az izraeli politikai folyamatokra. Ez valamifajta megállapodás felé mutat előbb, vagy utóbb. Ugyanakkor az izraeli oldalon, bár nagyarányú csapatösszevonások voltak Gáza körül, máris jelezték, hogy nem lesz szárazföldi hadművelet. Ez logikus is, hiszen a palesztin fegyveres szervezetek nyilvánvalóan jól felkészültek erre és már várják. Egy szárazföldi támadás nem törné meg a palesztinokat, ahogy az is világos, hogy az izraeliek nem lennének képesek ellenőrizni a területet. A bevonulás csak veszteségekhez, esetleg fogságba eső katonákhoz vezetne. Ezt pedig Netanyahu most nem engedheti meg. De még ha meg is tehetné, akkor sincs értelme bevonulni. Így tehát legnagyobb valószínűséggel az őrület egy ideig még folytatódik, ami után szokásos módon jön a tűzszünet.
Elszámolva
Nagyon is számít miért pont most történik mindez. Ebben az izraeli belpolitikának döntő szerepe van, ami akár Šayh Ğarrāḥ eseténél, akár később is bármikor megállíthatta volna az eseményeket.
Amióta Netanyahu karrierje során másodszor is hivatalba jutott 2009-ben, ügyes taktikázással sikerült hatalmon maradnia és pártját, a Likudot, szinten mindig sikerre is vezette. Csakhogy sosem tudott stabil többséget kialakítani. 2009-es győzelme után, amiben az előző gázai háborúnak nagy szerepe volt, 2013-as kormánya már két év alatt felbomlott, majd 2018-ban a következő koalíciója is. Azóta négy előrehozott izraeli választás volt. Az első kettőt Netanyahu meg tudta nyerni, de nem tudott kormányt alakítani. Fő riválisa a sebtében összerántott Kék-Fehér Koalíció a korábbi védelmi miniszter és vezérkari főnök Benny Gantz vezetése alatt egyre jobban beérte a Likudot, majd 2019 szeptemberében meg is nyerte a választásokat. Csakhogy Netanyahu elég találékony volt ahhoz, hogy visszaverje ezt a fenyegetést azzal, hogy először létrehozott, majd szervert egy koalíciós kormányt ezzel a fő riválissal. Ez annyira jól sikerült, hogy a folyamat a visszájára fordult és a 2021 márciusában tartott választásokon a Kék-Fehér már csak a negyedik helyre futott be. Ez már jelzi is ennek a pártformációnak a halálát. Ugyanakkor az utolsó választás azt mutatta, hogy a folyamatok most a liberális pártoknak kedveznek és Netanyahu ezúttal sem tudott kormányt alakítani. Május 4-én lejárt Netanyahu ideje, hogy kormányt alakítson, így Rivlin izraeli elnök másnap a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét, Lair Lapidot kérte fel kormányalakításra.
Érdekes részlet, hogy ezen a legutóbbi választáson a Netanyahuval szövetséges és az őt ellenző pártok – minden ideológiai törésvonalon fölül ez a fő kérdés – gyakorlatilag pont egyenlő eredményére jutottak. S minthogy ez volt sorozatban a negyedik – technikailag az ötödik – előrehozott választás, óriási igény van a változásra. A mérleg nyelve most az Egyesült Arab Lista, ami meglepően jól szerepelt. Bárki mellé állnának be, akár külsőleg is, az nyerné a versenyt. Két hete még úgy tűnt, hogy ez az arab párt a Netanyahut ellenző erőket erősíti majd. Csakhogy a jelen körülmények között nem állhat semmilyen izraeli kormány mellé sem. Ez politikai, egyben a párt képviselői számára nagyon is szó szerinti öngyilkosság lenne.
Ha a mostani ellenzék nem tud hamarosan kormányt alakítani, akkor új választások jönnek. Innen pedig megérthetjük, hogy Netanyahu nagyon veszélyes hazárdjátékot folytatott már a választások előtt is. Folyamatosan egy nagy összecsapást akart kiprovokálni, ami őt a nemzet megmentője szintre emelné. Ebben a szerepben Netanyahu mindig szeretett tetszelegni. Ahogy ez a hazárdjáték Irán ellen nem jött be, Szíria ellen pedig a visszájára sült el, új trükkre volt szükség.
Nem lehet ugyan bizonyítani, de nagyon is valószínű, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntése a Šayh Ğarrāḥ negyedről nem véletlenül jött ennyire jól. Az erőszak kitörése előre látható volt, ahogy Netanyahu számíthatott egy újabb gázai háborúra is. A Ḥamās rakétaesője világosan meglepte és nyilvánosan meg is szégyenítette. De ez nem feltétlenül válik a kárára. Ha elég sokáig tudja húzni a háborút, ha ki tudja használni a rendkívüli helyzetet annak elgáncsolására, hogy az ellenzék kormányt alakíthasson és fel tudja fűteni a nacionalista indulatokat, akkor megnyerheti a következő választásokat.
Ez egy nagyon veszélyes és teljesen nyíltan cinikus hazárdjáték. De ugyanez már többször sikert hozott Netanyahunak. Ez ki is jelöli stratégiája irányait, amiben nem indíthat szárazföld támadást Gázában, mert abban megalázó veszteségek kockázata rejlik, méghozzá mindenfajta nyereség nélkül. De egyben most nem is fejezheti még be a háborút. Belpolitikai okokból el kell azt húznia és kell valamifajta siker, vagy legalább az elszántság meggyőző látszata.
A palesztin rulett
Könnyű belátni, hogy a terepen uralkodó káoszon túl Tel-Aviv lépéseit politikai számítás vezérli. De ugyanez mondható el a palesztin oldalról is. 15 év óta először idén általános választások jönnek a Palesztin Hatóság életében. Ezt eredetileg április 29-re tűzték ki, de Maḥmūd ‘Abbās elnök elhalasztotta egy későbbi időpontra, hivatkozva a jeruzsálemi és egyes további választókörzeti szervezési gondokra. Egyelőre még nem lehet tudni mikor kerül majd sor a választásokra, de nem lehet sok hátra.
Számításba kell venni, hogy ‘Abbās pártja, a Fataḥ már 2006-ban is elvesztette a választásokat a Ḥamās ellenében, sőt akkor még csak nem is ‘Abbās volt a párt elnökjelöltje. Csak nagyon ügyes manipulációk sorozata, meg egy szabályos belháborút hozó elkeseredett küzdelem eredményezte azt, hogy ‘Abbās félre tudta állítani fő pártbéli ellenfelét, Fārūq al-Qaddūmī-t, majd át tudta venni Ciszjordániát a Ḥamāstól. Az utóbbi tizenöt év azonban sokminden volt ‘Abbās számára, csak sikeres nem. Teljesen világos, hogy elveszítette támogatói többségét még a párton belül is, nem is beszélve a palesztin közvéleményről. Óriási igény van a változásra, ‘Abbās kudarcai miatt pedig ez a hullám most az erős, radikális elemeknek kedvez. Korábban több helyen már utaltunk rá, hogy a legvalószínűbb jelölt a láthatáron Muḥammad Daḥlān, a Fataḥ egykori erős embere, aki azóta az emirátusi vezetés egyik legközelebbi tanácsadója és mindenese lett. S minthogy nemrég az Emirátusok hivatalos kapcsolatokat, egy új szövetséget hozott létre Tel-Avivval, a csilagállás nem is lehetne kedvezőbb, hogy Daḥlānt bevigyék következő palesztin elnöknek. Hacsak a közhangulat nem változik meg gyökeresen.
Amióta ez az mostani háború kitört, óriási a különbség a reakciókban. ‘Abbās, aki az utóbbi pár évben egyre gyengébb és elszigeteltebb lett, nemrég pedig nagy botrányt kavarva még a maradék külföldi támogatást is elvágta, gyakorlatilag nem reagál az eseményekre. Ha az izraeli hatóságok esetében azt mondtuk, hogy egy időre elvesztették uralmukat az utcák fölött, akkor ez a Palesztin Hatóságra mégannyira igaz. A Ḥamās ugyanakkor nemcsak Tel-Avivot, de az egész térséget is meglepte több fontos sikert is elérve egyetlen művelettel. A párt vezetője, Ismā‘īl Haniyya, az ún. “Arab Tavasz” óriási baklővései után korrigálva bizonyítani tudta, hogy nem csak beszéd, amikor azt mondja, hogy felkészült az újabb összecsapásra. Most erős vezetőnek tűnik, akire számíthat az ellenállás. Bár talán nem véletlen, hogy nem érte még merénylet. Minthogy a rakéták java nyilvánvalóan kívülről jutott be, ez mutatja, hogy még mindig van mögötte regionális támogatás. Egyben az is látszik, hogy a Trump utolsó hónapjaiban uralkodó regionális hangulat, a normalizálási hullám megbukott. Ahogy ez a visszájára fordul, aláássa az emirátusi befolyást és csökkenti Daḥlān és követői esélyeit, ami Haniyya hasznára válik. De csakis akkor, ha sikert tud felmutatni. Eddig ez a cél sikerült is a sokkoló emberi áldozatok dacára. Pont ezért van, hogy Haniyya és a Ḥamās nagyon is üdvözölne egy szárazföldi csatát Gázában, mert a legapróbb siker is nagyban növelné Haniyya esélyeit.
A térség kivár
Érdkes azt látni, hogy miközben a Ḥamās épp legnagyobb sikereit éri el az izraeli megszállás ellen, a térségbeli államok részéről nincs nagy nyomásgyakorlás. Mintha mindez őket is épp olyan váratlanul érte volna. Ami nagyon valószínűtlen.
Tel-Aviv részéről voltak ugyan olyan állítások, hogy rakétákat lőttek ki Libanon és Szíria felől is az utóbbi napokban, de ezeket független források nem erősítettek meg. S valóban semmi olyan nem történt, ami arra utalna, hogy Irán, Szíria, vagy a Ḥizb Allah belépett volna a küzdelembe. Holott ez a mostani palesztin eredmények mellett egész csábítónak hat. Az izraeli hibák vonzzák a beavatkozást. Amit kitört a mostani háború, Ẓarīf iráni külügyminiszter Damaszkuszba utazott a helyzetet megtárgyalni, de aztán nem sok minden került ebből a nyilvánosság elé. Arra azonban fontos emlékeztetni, hogy ebben a két országban is nagyon hamarosan választások jönnek.
Ezzel együtt is azonban nagy változások vannak a térségben most. Nemrég Szaúd-Arábia nemcsak Iránnal kezdett tárgyalásokba, de Damaszkuszba is magasrangú delegációt küldött és elkezdett kibékülni a szír vezetéssel. Ez a hullám hamarosan tovább erodálja majd a Trump alatt megindult normalizálási folyamatot, az Emirátusok pedig még inkább egyedül marad ezen a vonalon. A térség tehát ezzel számol, sokkal inkább, mint a Gáza elleni háborúval, aminek az eredménye előre kiszámítható.
Összességében, miközben már 9 halálos áldozat van az izraeli és 197 a palesztin oldalon – május 16-ai állás szerint – a komoly anyagi veszteség mellett mind a két oldalon, a mostani háború szomorú módon nem ezekről a veszteségekről szól. Igen, mélyen az általános palesztin-izraeli szembenállásban gyökerezik. Szándékos provokációk robbantották ki. Valóban! De ez a politikáról szól. Elkeseredett belső küzdelmekről mind a két oldalon, hogy erőnek lehessen mutatkozni és választást lehessen nyerni. Szomorú módon ennek a háborúnak a hosszát pontosan ezek a számítások fogják eldönteni.