Çavuşoğlu: Amerika al-Asad ostromlására törekszik a Cézár törvénnyel.

https://www.almayadeen.net/news/politics/1405194/أوغلو–أميركا-تسعى-إلى-محاصرة-الأسد-من-خلال-قانون-قيصر

Író: al-Mayadeen net               Forrás: al-Mayadeen                2020 június 19 10:41

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter a Szíria ellen hozott amerikai szankciókat úgy jellemezte, hogy azok “tévesek, ha Szíria megtörését célozzák, vagy a meggyengítését egy zóna kialakításával a Kurd Népvédelmi Egységek számára”.

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter megerősítette, hogy az Egyesült Államok a szír eljön ostromára törekszik a Cézár Törvény által.

Egy török nyelven adott interjúban a “CNN”-nek Çavuşoğlu a szamkciókat hibásnak jellemezte, ha azok célja Szíria megtörése, vagy meggyengítése egy zóna felállításával a Kurd Népvédelmi Egységek számára.

Rámutatott, hogy országa nem tudja támogatni Washingtont ebben a lépésben, mégha a nézetek azonosak is al-Asad tekintetében.

Ḥussayn ‘Arnūs szír kormányfő az iráni elnök első helyettesével és az Iráni Bizottság a Gazdasági Kapcsolatok Erősítésére Szíriával és Irakkal igazgatójával, Ḥasan Danā’ī-Far-ral azokat a kötelező lépéseket vitatta meg, melyekre a gazdasági együttműködés erősítésére van szükség az amerikai szankciók és a “Cézár” törvény ellenében.

A megbeszélés szintén tárgyalta a kereskedelmi forgalom erősítését és az együttműködés javítását számos olyan területen, mint a kutatási tapasztalatok cseréje, az egészségügyi hatóságok, az infrastruktúrális projektek, a fejlesztések és a befektetések.

Az iráni külügyminisztérium szóvivője, ‘Abbās Mūsavī kifejezte, hogy országa elítéli a helyzetet és a Cézár Törvény életbe léptetését Szíria ellen, úgy vélve, hogy az amerikai törvény “szembe megy a nemzetközi törvényekkel és az emberiességi alapelvekkel”.

Mūsavī azt mondta, hogy “a koronavírus terjedése tükrében szerte az egész világon, ebben a helyzetben a szakciók embertelenek és csak a szír nép szenvedéseit növelik”.

Törökország Idlibet biztonságos övezetté akarja alakítani

Ehhez kapcsolódóan Çavuşoğlu azt mondta, hogy Törökország arra törekszik most, hogy Idlibet egy biztonságos övezetté alakítsa és most tárgyalja ezt a helyzetet.

Hozzátette, hogy “amikor Idlibet biztonságos övezetté alakítottuk, akkor hadseregünk stratégiai módon el fog gondolkozni és más módon fog csoportosulni a térségben a későbbi szükség szerint.

Rámutatott, hogy “a török hadsereg, védelmi minisztérium és az érintett biztonsági szervek fogják eldönteni, hogy hol csoportosulnak majd a megfigyelő pontok, hogyan és hol fognak működni a török katonák és a felderítés a térségben, miután szavatolták a biztonságot a térségben, ám jelenleg csoportosulási területükön folytatják tevékenységeiket”.

Azt is megerősítette, hogy “lehetséges, hogy új átrendezésre kerül majd sor az új helyzet szerint a térségben, vagyis azután, hogy ott felállítottuk a biztonságos övezetet”.

 

 


أوغلو: أميركا تسعى إلى محاصرة الأسد من خلال قانون قيصر

 

          الكاتب: الميادين نت                  المصدر: الميادين          19 حزيران 10:41

وزير الخارجية التركي مولود جاويش أوغلو يصف العقوبات الأميركية على سوريا بالـ”خاطئة إذا كانت تهدف إلى تقسيم سوريا وإضعافها بهدف إقامة منطقة لوحدات حماية الشعب الكردية

أكد وزير الخارجية التركي مولود جاويش أوغلو أن الولايات المتحدة  تسعى إلى محاصرة الرئيس السوري من خلال قانون قيصر

وفي مقابلة مع قناة “سي ان ان” باللغة التركية، وصف أوغلو العقوبات بالخاطئة إذا كانت تهدف إلى تقسيم سوريا وإضعافها بهدف إقامة منطقة لوحدات حماية الشعب الكردية

وأشار إلى أن بلاده لا يمكن أن تدعم واشنطن في هذه الخطوة وإن كانت الآراء متطابقة بشأن الأسد

وكان رئيس الحكومة السورية حسين عرنوس بحث، مع مستشار النائب الأول للرئيس الإيراني ورئيس لجنة تنمية العلاقات الاقتصادية الإيرانية مع سوريا والعراق حسن دنائي فر، الخطوات اللازمة لتعزيز التعاون الاقتصادي في مواجهة العقوبات الأميركية وقانون “قيصر

كما تناول البحث آليات تعزيز التبادل التجاري وتطوير التعاون في مجال المختبرات البحثية والأجهزة الطبية ومشروعات البنى التحتية والتنمية والاستثمار

كما عبّر المتحدث باسم وزارة الخارجية الايرانية عباس موسوي، عن إدانة بلاده لوضع وتنفيذ قانون قيصر ضد سوريا، معتبراً القانون الأميركي “مخالف للقوانين الدولية والأصول الانسانية

وقال موسوي إنه “في ظل تفشي فيروس كورونا على صعيد العالم، فإن وضع هكذا عقوبات غير إنسانية، يضاعف آلام ومصائب الشعب السوري

تركيا تسعى إلى تحويل إدلب إلى منطقة آمنة

في سياق منفصل، قال أوغلو إنّ تركيا تسعى الآن إلى تحويل منطقة إدلب إلى منطقة آمنة ونناقش هذا الموضوع حاليا

وأضاف “عندما نحول إدلب إلى منطقة آمنة سيفكر جيشنا بطريقة استراتيجية وسيتمركز بشكل مختلف في المنطقة حسب الحاجة للمراقبة

وأشار إلى أنّ “الجيش التركي ووزارة الدفاع وأجهزة الأمن المعنية هم من سيقررون أين ستتمركز نقاط المراقبة وكيف وأين سيعمل الجنود الأتراك والاستخبارات في المنطقة بعد بسط الأمن في المنطقة ولكن حالياً يواصلون عملهم في أماكن تمركزهم

كما أكد أنه “من الممكن أن تجري ترتيبات جديدة حسب الوضع الجديد في المنطقة أي بعد إقامة المنطقة الآمنة هنا