‘Abdollahiyān Dohából: Kinyújtjuk kezeinket szomszédaink felé és tartalmasabbá akarjuk tenni kapcsolatainkat.

https://www.almayadeen.net/news/politics/أمير-عبد-اللهيان-من-الدوحة:-نمد-أيدينا-نحو-جيراننا-ونريد-تمت  

Forrás: Ügynökségek               2022 február 22 12:01

Az iráni külügyminiszter kifejezte országa szándékát, hogy tartalmasabbá tegye országa kapcsolatait szomszédaival, köztük az arab országokkal is, illetve megerősítette a kapcsolatok kiváló voltát Teherán és Doha között.

Ḥossein Amīr ‘Abdollahiyān iráni külügyminiszter kedden megerősítette, hogy országa “kinyújtja kezét szomszédai felé és tartalmasabb kapcsolatokat szeretne a szomszédokkal, köztük az arab országokkal is. Ez az ügy kiemelt kérdés számunkra”.

Amīr ‘Abdollahiyān azt is közölte egy Twitter bejegyzésben, hogy Ebrāhīm Ra’īsī elnök “vendégként tartózkodik a testvéri Katar Államban és kiemelt fogadtatásban részesül Tamīm sejk részéről”. Hozzátette, hogy a kapcsolatok Irán és Katar között politikai és a közember szintjén is kiemelkedők és a közös érdekek alapjain nyugszanak.

Ra’īsī tegnap, hétfőn látogatott a katari fővárosba, Dohába egy magasrangú delegáció élén. Az iráni média szerint erre a látogatásra a katari emír,  aš-Šayh Tamīm ibn Ḥamad Āl Tānī hivatalos meghívására válaszul került most sor.

Az iráni elnök a katari emírrel közös sajtótájékoztatón tegnap azt közölte, hogy “e látogatás célja a kétoldalú kapcsolatok erősítése a két ország között, túl a Gáztermelői Fórumon való részvételen”. Hozzátette, hogy megegyezés született “a kapcsolatok erősítéséről a két ország közt a különböző területeken”.

Ebben az összefüggésben Riyāḍ Salāma megerősítette a Reuters számára, hogy “a Fawrī Association kizárólagos feladata ezeknek a díjaknak és illetékeknek a kezelése, valamint újrarendezése volt az utasítások szerint”, anélkül azonban, hogy meghatározta volna ezeket az utasításokat.

Mielőtt Ra’īsī Dohába indult volna, megerősítette, hogy az együttműködés az energetika területén Katarral fontos és remény van arra, hogy ez a találkozó fontos lépés legyen a térség országai közti kereskedelmi és politikai kapcsolatok erősítésére.

 

Kép: Katar Állam emírje és az iráni elnök közös nyilatkozatai tegnap

 

 


أمير عبد اللهيان من الدوحة: نمد أيدينا نحو جيراننا ونريد تمتين العلاقات

المصدر: وكالات                     22 شباط 12:01

وزير الخارجية الإيراني يعرب عن رغبة بلاده بتمتين العلاقات مع الجيران ولا سيما الدول العربية، ويؤكد على رسوخ العلاقات بين طهران والدوحة.

أكد وزير الخارجية الإيراني، حسن أمير عبد اللهيان، اليوم الثلاثاء، أنّ بلاده “تمدّ يدها نحو جيرانها وتريد تمتين العلاقات مع الجيران، ولا سيما الدول العربية، وهذا الأمر أولوية بالنسبة لنا”.

وقال أمير عبد اللهيان، في تغريدة، إنّ الرئيس إبراهيم رئيسي “يحل ضيفاً على دولة قطر الشقيقة، وحظي فيها بحفاوة بالغة من لدن الشيخ تميم”، مضيفاً أنّ علاقات إيران وقطر على المستوى الحكومي والشعبي مترسخة ومبنية على أساس المصالح المشتركة.

وزار رئيسي العاصمة القطرية الدوحة، أمس الإثنين، على رأس وفد رفيع. وبحسب الإعلام الإيراني، تأتي الزيارة تلبية لدعوة رسمية من أمير قطر الشيخ تميم بن حمد آل ثاني.

وقال الرئيس الإيراني، في مؤتمر صحافي مشترك مع أمير قطر، يوم أمس، إنّ “هدفه من هذه الزيارة تعزيز العلاقات الثنائية بين البلدين إلى جانب المشاركة في منتدى مُصدّري الغاز “، مضيفاً أنّه جرى الاتفاق على “تعزيز التعاون بين البلدين في المجالات المختلفة”.

وقبل توجه رئيسي إلى الدوحة، أكّد أن التعاون في مجال الطاقة مع قطر مهم، وأمل أن تكون هذه الزيارة خطوة مهمة نحو تعزيز العلاقات السياسية والتجارية بين دول المنطقة