“A Jemeni Egészségügy”: Hādī kormánya és a Szaúdi Koalíció ismét halált hoznak Jemennek a “Korona” útján

http://www.almayadeen.net/news/politics/1386201/-الصحة-اليمنية—حكومة-هادي-والتحالف-يجلبان-الموت-لليمن-مرة

 

2020 március 16, 00:05

al-Mayadeen net

Yusaf al-Ḥāḍirī, a jemeni egészségügyi minisztérium szóvivője Szana’ában azt mondja, hogy “a Hādī kormány véletlenszerű lépéseinek a Korona vírus elleni küzdelemben meglesznek a következményei, a nagyobb katasztrófa pedig nem tesz majd kivételt senkivel”.

Yusaf al-Ḥāḍirī, a jemeni egészségügyi minisztérium szóvivője Szana’ában azt mondta, hogy “ ‘Abd Rabbihi Manṣūr Hādī elnök kormánya ismét halált hoz Jemenre, ezúttal a Korona útján”.

Hozzátette: “Hādīnak az ‘Adan és Sayi’ūn reülőtereit kezében tartó kormánya 5-re növelte az Egyiptomból és Jordániából érkező járatok számát, mely lépés nagyon veszélyes annak fényében, hogy az egész világ a Korona járvány tervedésétől szenved”.

Érdemes megemlíteni, hogy Egyiptomban a fertőzések száma elérte a 109-et, melyből 2 haláleset is van, míg a jordán hatóságok egyetlen megbetegedést jegyeznek egy gyógyult eset mellett.

Al-Ḥāḍirī arra is figyelmeztetett, hogy “Hādī kormányának ellentmondásos lépéseinek a Korona elleni küzdelemben meglesznek a következményei és a nagyobb katasztrófa nem fog kímélni senkit, sem északon, sem délen Jemenben”. Egyben teljességgel Hādī kormányát és a Szaúdi Koalíciót tette felelőssé minden megbetegedésért és a Korona terjedéséért Jemenben.

A határokat és tengereket átszelő légi és a tengeri utazások számának korlátozására hívott fel a már jólismert előírásoknak megfelelően a Korona vírus átterjedését megelőzendő. Az ENSZ-et és a WHO-t is mindenek előtt arra hívta fel, hogy töltsék be kötelességüket és hamar avatkozzanak be ennek a tragédiának a megállítására, mely “akármikor megtörténhet annak a felelőtlenségnek és hanyagságnak a fényében, amit Hādī kormánya művel”, al-Ḥāḍirī szavai szerint.

Eleddig Jemen egyetlen megbetegedéses esetet sem jegyez, miközben érdemes megjegyezni, hogy Jemen 2015 óta ostrom alatt áll a Szaúdi Koalíció részéről.

 


الصحة اليمنية”: حكومة هادي والتحالف يجلبان الموت لليمن مرة أخرى عبر “كورونا”

 

16 آذار 00:05

الميادين نت

المتحدث باسم وزارة الصحة اليمنية في صنعاء يوسف الحاضري يقول إن “الإجراءات العشوائية لحكومة هادي في مواجهة كورونا سيكون لها عواقب وخيمة، وكارثة كبرى لن تستثني أحدا

قال المتحدث باسم وزارة الصحة اليمنية في صنعاء، يوسف الحاضري، إن “حكومة الرئيس عبد ربه منصور هادي تجلب الموت لليمن مرة أخرى، وهذه المرة عبر كورونا

وأضاف: “حكومة هادي المتحكمة بمطاري عدن وسيئون رفعت عدد الرحلات القادمة من مصر والأردن إلى 5، وهي سابقة خطيرة جداً في ظل ما يعانيه العالم من تفشٍ لوباء كورونا

وتجدر الإشارة إلى أن عدد حالات الإصابة في مصر وصلت إلى 109، توفي منها 2. وفي الأردن، سجلت السلطات إصابة واحدة، وتماثلت للشفاء

الحاضري حذّر أيضاً من أن “الإجراءات العشوائية لحكومة هادي في مواجهة كورونا سيكون لها عواقب وخيمة، وكارثة كبرى لن تستثني أحداً في شمال اليمن وجنوبه”. وحمّل حكومة هادي والتحالف السعودي كامل المسؤولية عن أي إصابة أو تفشٍ للكورونا في اليمن

ودعا إلى الحد من الرحلات الجوية ومراقبة المنافذ الحدودية والبحرية، وفقاً للإجراءات المتعارفة، لمنع انتقال الفيروس، كما دعا الأمم المتحدة، ومنظمة الصحة العالمية بشكل أساسي، إلى القيام بواجبها والتدخل سريعاً لإيقاف هذه الكارثة التي “قد تحدث في ظل اللامبالاة واللامسؤولية التي تقوم بها حكومة هادي”، بحسب الحاضري

ولم تسجل إلى الآن أي حالة إصابة في اليمن، فيما تجدر الإشارة إلى أن اليمن محاصر منذ العام 2015 من قِبل التحالف السعودي