Reẓā’ī Moszkvában találkozik Putyinnal és üzenetet ad át a Forradalom Legfelsőbb Vezetőjétől, as-Sayyid Moğtabā Hāmeneī-től

Link

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben fogadja az Iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkárát, Moḥsen Reẓā’ī tábornokot.

November 05

Aszerint, amit a Kreml hivatalos szóvivője, Dimitrij Peszkov bejelentett, csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozott az Iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács elnökével, Moḥsen Reẓā’ī i tábornokkal.

Üzenet a Forradalom Legfelsőbb Vezetőjétől

Az iráni televízió azt említette, hogy Reẓā’ī üzenetet adott át Putyinnak az Iráni Iszlám Forradalom és Köztársaság Legfelsőbb Vezetőjétől, as-Sayyid Moğtabā Hāmeneī-től.

Peszkov korábban már kifejezte, hogy Moszkva kész közvetítő szerepet játszani Irán és az Egyesült Államok között “ha ilyen kérés felmerülne”.

‘Arāqčī: a Köztünk lévő együttműködés története soha nem mutatott ilyen közelséget még

A maga részéről ‘Abbās ‘Arāqčī iráni külügyminiszter azt közölte, hogy a Moszkvával való közelség a kettőjük közti együttműködés történetében még soha nem ért el ilyen szinten, mondván: “az Irán és Oroszország közti együttműködés történetében soha nem voltunk még ilyen szinten közel”.

‘Arāqčī kiemelte a közte és orosz kollégája, Szergej Lavrov közti, minden területté kiterjedő tárgyalásokat, amikre Teheránban került sor.

Mindezekre a nyilatkozatokra azzal egyidőben kerül sor, hogy a helyzet sűrű diplomáciai erőfeszítéseket tapasztal, illetve mindezzel párhuzamosan Teherán megerősítette, hogy “Irán teljes készültségben van, erős és büntető jellegű választ adott Amerikának, a labda pedig most át ő térfelén van, hogy megelőzze a háború kitörését”.

 

 

Kép: Reẓā’ī tábornok kezet fog Putyin elnökkel a Kremlimben, Moszkvában, Oroszországban. 2026. november 05 (al-Mayadeen)

 


رضائي يلتقي بوتين في موسكو ويسلّمه رسالة من قائد الثورة السيد مجتبى خامنئي

الرئيس الروسي فلاديمير بوتين يستقبل أمين المجلس الأعلى للأمن القومي الإيراني، الجنرال محسن رضائي، في الكرملين

5 تشرين ثاني

التقى الرئيس الروسي فلاديمير بوتين، أمين المجلس الأعلى للأمن القومي الإيراني، الجنرال محسن رضائي، في الكرملين، اليوم الخميس، وفقاً لما أعلن المتحدث الرسمي باسم الكرملين، دميتري بيسكوف.

رسالة من قائد الثورة 

وذكر التلفزيون الإيراني أن رضائي سلّم بوتين رسالة من قائد الثورة والجمهورية الإسلامية في إيران السيد مجتبى خامنئي.

وكان بيسكوف قد أبدى استعداد موسكو، في وقتٍ سابق، للقيام بدور الوسيط بين إيران والولايات المتحدة “إذا ورد مثل هذا الطلب”

عراقتشي: لم يسبق في تاريخ التعاون بيننا أن كنا بهذا التقارب

من جهته، قال وزير الخارجية الإيراني، عباس عراقتشي، إنّ التقارب مع موسكو لم يبلغ من قبل هذا المستوى في تاريخ تعاونهما، قائلاً: “لم يسبق في تاريخ التعاون بين إيران وروسيا، أن كنا بهذا القدر من التقارب”.

وأشاد عراقتشي بمباحثاته التي تناولت جميع المجالات مع نظيره الروسي سيرغي لافروف، في طهران.

وتأتي هذه التصريحات في وقت ‌تشهد فيه الساحة تكثيفاً للجهود الدبلوماسية، بالتوازي مع تأكيد طهران أن “إيران على أهبة الاستعداد، وقدّمت ردّاً قوياً وعقلانياً لأميركا، والكرة الآن في ملعبها لمنع اندلاع الحرب