Ez zajlott Ẓarīf és a katari emír közt dohai találkozójuk során

https://www.alalamtv.net/news/4374221/هذا-ما-دار-بين-ظريف-وأمير-قطر-خلال-لقائهما-بالدوحة

 

2019 augusztus 12, hétfő, 01:51 greenwichi idő

 

Az iráni külügyminiszter azt mondta, hogy a gazdasági terrorizmus az iráni nép ellen céltalan és csak a térség bizonytalanságához járul hozzá.

 

Al-‘Ālam – Irán

 

Az iráni külügyminiszter, Muḥammad Ğawād Ẓarīf hétfő reggel találkozott aš-Šayh Tamīm ibn Ḥamad Āl Tānī katari emírrel.

A találkozó során Ẓarīf megerősítette az Iráni Iszlám Köztársaság vízióját minden szomszédjával való kapcsolatainak fejlesztéséről, amit tanúsítanak az Irán és Katar közti kapcsolatok példaként az iráni politikai kapcsolatokra a térség államaival.

Azt mondta, hogy a gazdasági terrorizmus az iráni nép ellen céltalan és hozzájárul a térség bizonytalanságahoz.

Ugyanígy a katari emír megerősítette a kapcsolatok bizalmi és testvéri jellegét Irán és Katar között, illetve, hogy az egyeztetések a két ország között regionális és globális kérdésekben, valamint a közös erőfeszítések megoldásként szolgálnak a térségbeli gondokra. Szintén megerősítette ország készségét a béke és a térség stabilitásának támogatására.

 


 

هذا ما دار بين ظريف وأمير قطر خلال لقائهما بالدوحة

 

الإثنين ١٢ أغسطس ٢٠١٩ – ٠١:٥١ بتوقيت غرينتش

 

 قال وزير الخارجية الإيراني إن الإرهاب الاقتصادي ضد الشعب الإيراني غير مجد وأنه زاد من انعدام الأمن الإقليمي

 

العالم ايران

 

والتقى وزير الخارجية الإيراني محمد جواد ظريف مع أمير دولة قطر الشيخ تميم بن حمد آل ثاني صباح اليوم الاثنين

وخلال اللقاء ، أكد ظريف على رؤية الجمهورية الإسلامية الايرانية لتنمية العلاقات مع جميع جيرانها ، مستشهداً بعلاقات قطر مع إيران كنموذج للعلاقات السياسية الإيرانية مع دول المنطقة

وقال إن الإرهاب الاقتصادي ضد الشعب الإيراني غير مجد وقد زاد من انعدام الأمن في المنطقة

كما أكد أمير قطر على العلاقات الوثيقة والشقيقة بين إيران وقطر و المشاورات بين البلدين حول القضايا الإقليمية والدولية والجهود المشتركة لحل المشكلات الإقليمية. كما أكد استعداد بلاده لاقرار السلام والاستقرار في المنطقة